Irodalmi Szemle, 1996

1996/6 - Kántor Lajos: A költők szeretnek tanulni

ez a nagyság asszimilálódott. Az asszimiláció gyümölcseit élvezzük, de minden tiszteletünk ellenére nem eszünk gyökeret, hogy ilyen botanikai hasonlattal éljek. — Es nyilván József Attilában is asszimilálódott Ady balgaság őket kijátszani egymás ellen. Ez sem állott szándékomban. Azt mondottam, s ma is mondom: József Attila közelebb áll hozzánk."

Legjelentősebb, önálló művé érett irodalomtörténeti vonatkozású munkája az.

1969-ben kiadott Kortársunk, Arany János. Amit több mint negyedszázada, azon frissiben írtam róla (az Utunkban), ma egészében vállalom. A költő másképp tanul

— írtam címként a kritika fölé, s jelen dolgozatom befejezéseként hadd idézzem most ennek az egykori írásomnak a befejező részét:

A villanások — ezek jellemzik valójában a Kortársunk, Arany Jánosi. A magyar líra, a magyar irodalom egészében benne élő, ott (tehetsége jogán is!) otthonosan mozgó Szilágyi Domokos egy-egy utalással nagy összefüggésekre, (nem pozitivista) párhuzamokra, szemléleti megfelelésekre irányítja a figyelmünket (Arany — Babits, Arany — Radnóti, Arany — József Attila, Ar any

— Juhász Ferenc), de idegenkedve minden provincializmustól, a világlíra egészében gondolkodik, sőt a nagyvilágot sem szűkíti az irodalomra. Könyvének legizgalmasabb villanásai közé tartoznak azok, amelyek a történelmi háttér felvázolása közben kényszerítik kitérőkre. Persze ez azzal a hátránnyal jár, hogy tulajdonképpeni tárgyára kevesebb ideje-helye jut. Szilágyi Domokos ilyenkor segít magán egy paradoxonnal: "Messzire kanyarodtunk? legtanulságosabbak a legtávolabbi összefüggések."

(...)

Azért is figyelemre méltó mű a Kortársunk, Arany János, mert Szilágyi Domokos sokat árul el benne önmagáról; Szilágyi pedig van riár olyan jelentős költő, hogy csak ezért is érdeklődéssel olvassuk könyvét. Szilágyi Domokos majdani monográfusai az önjellemzések hosszú passzusait másolhatják ki egykor ebből a "kismomográfiából". Szilágyi modernségének tegnapi, mai és holnapi bírálói megszívlelhetik azt is, amit itt az írás értelméről, belső rugóiról vall; a húszévesek dicsőségéhségével a harmincasok csalódások érlelte bölcsességét állítja szembe: "Ekkorra rájön az. ember, hogy a csillogás viszonylagos talmi csillagok rontják a valódiak fényét." De nemcsak az életkor (és a történelmiművelődéstörténeti korszak: például a romantika) meghatározó, hanem a hely is: "Közép- és Kelet Európa művészei sohasem engedhették meg maguknak az effajta fényűzést. [Az írást a szimpla megnyilatkozásért — K. L.] Nagy művész, volt Baudelaire és nagy művész volt Dosztojevszkij, de amíg Baudelaire kedvére hentereghetett a Pimodanban, Dosztojevszkij kötéllel a nyakában várta a szégyenletes komédia befejezését.

S épp erről van sz.ó: a felelősségérzetről."

A költők szerelnek tanulni

____________