Irodalmi Szemle, 1996

1996/6 - Kántor Lajos: A költők szeretnek tanulni

A költők szeretnek tanulni irodalmi oktatás. Habár meg kell mondanom, hogy az én korosztályommal egy kicsit, illetőleg alaposan ki volt szúrva, mert mi csak három évet jártunk középiskolába, tizedik után érettségiztünk. Például egyáltalán nem tanultunk zenét, zeneelméletet, zenetörténetet, szolmizálást, ilyesmit. [...] Latinul sem tanultunk. Nem hallottunk például Babitsról, Kosztolányiról, hogy csak ennyit mondjak."

Érettségi előtt történt a szatmári iskolában valami, amiről azért érdemes részletesebben szólni, mert egyaránt jellemzi a kort s a költői pályán elindulni készülő Szilágyi Domokost. Az érettségi tablóra Szilágyi Domokos mint osztályfelelős Kiss Jenő A Hamlet-monológra című verséből választott jeligét, ezt a négy sort kellett volna jóváhagynia az iskola igazgatójának:

Sápadt királyfi, Hamlet! Már ne kérdezz, felelt az Elet, döntött századunk, nem fordulunk kétségek mérlegéhez, mi lenni, tenni: élni akarunk!

Már-már el sem hihető, hogy ezt a hurráoptimista idézetet — "szocialista" meggondolásból kifogásolni lehetett. Végül is megcsonkítva és átírva került fel a tablóra Kiss Jenő lelkes szövege (amelynek szellemével Szisz — korabeli levelei és versei szerint — egyetértett); a "Sapadt királyfi" kimaradt, a "kétségek”-et "kérdések"-kel helyettesítették. A költészetnek erről a megcsúfoltatásáról Szilágyi Domokos cikket írt a kolozsvári Htunknak (1955-ben), ám a "vihar egy jelige körül" ezzel még nem zárult le, a sértett iskolaigazgató egy bértollnokkal választ íratott, és a szerkesztőséghez küldött levelet aláíratta a tanárokkal: mi több, Szisz öccsét elüldözte az iskolából.

A maturandus Szilágyi Domokosból 1955 őszén a Bolyai Tudományegyetem magyar szakos diákja lett. Már az érettségi banketten kezdett tájékozódni a bölcsészkarról, s a nála csak pár évvel idősebb magyartanárától közvetlen élménybeszámolót hallhatott az előző szakasz kolozsvári professzorairól, Ciaál Gáborról, az író Nagy Istvánról, Tettamanti Béláról, László Gyuláról, Szabédi Lászlóról, Jancsó Elemérről, Szabó T. Attiláról, Csehi Gyuláról, másokról. Közülük többen Szisznek is tanárai lettek — így mindenekelőtt Szabédi László. Fontos mozzanat ez, hiszen Szabédi volt az ötvenes évek kolozsvári magyar egyetemén, a bölcsészeten az a személyiség, akitől íróféle gondolkodásmódot tanulhatott. Szil. gyi Domokos életében-halálában és költészetében Szabédira utaló motívumok ismerhetők fel. Amikor Szisz velem vitatkozva szögezte le véleményét (az Igaz Szobán) a Bolyairól s az ott folyt oktatásról-képzésről, Szabédi jelentőségét eszébe sem jutott megkérdőjelezni. Sőt! Sorok címen közölt glosszájában, elismerve, hogy "nemzedéki kérdés volt, i un és lesz", nemzedékünkre vonatkoztatva a vitatandó konkrétumokat, így tekint vissza a majd