Irodalmi Szemle, 1996
1996/6 - Kántor Lajos: A költők szeretnek tanulni
húsz évvel azelőtti állapotokra (1974-ből a maga diákkorára): "S bár igaz, ami Kántor Láng irodalomtörténeti összefoglalójában olvasható a Forrás első merítéséről, hogy ti. »harcukat lényegében kiilön-kiilön vívták, az ötvenes évek második felében, a szakmai befogadásért«, mégis összeállóit valami nemzedékféle. Amelyről óimulva olvastam valahol Kántor Lajosnál, hogy az ötvenes évek közepén a Kolozsvári Egyetemen a század eleji, Négyessy-féle stilisztikai s zemináriumokra emlékeztető tevékenység folyt volna. Ez vagy enyhe provincializmus, vagy olyan szertelen túlzás, aminek Lászlóffy szokott megengedni magának. Mert hiszen Négyessy-szabású professzor akadt volna: Szabédi László — csakhogy nem ő vezetette az irodalmi kört; de hol egy Babits, egy Kosztolányi, egy Juhász Gyula? Különben is a Bolyai akkoriban inkább kisdedóvó intézethez, semmint egyetemhez volt hasonlatos. Nem is csoda: a szerencsétlen középiskolai berendezés folytán 16-17 esztendős fővel kerültek be a diákok az első évfolyamra; mikor a tanulmányi évek számát emelték, nemegyszer a frissen kikerült tanár magával egyidős nebulók előtt lépett katedrára." Az egyetemi irodalmi körről a "jó fejjel kimagaslott" Páskándi Gézára emlékezik vissza -— és persze Lászlóffy Aladárra, akit vitathatatlanul az első Forrás-nemzedék vezető egyéniségének nevez; "annyi volt az. egész, vezérkedés, hogy az őhátán suhogott legtöbbet a bot" — helyesbít később az érett Szilágyi Domokosra jellemző iróniával. Ugyanitt konkretizálja (immár eltávolodva az érettségiző diák verseszményétől) az ötvenes évekbeli irodalmi szerkesztőségi hangulatot: "Az Htunknál hol Kiss Jenő magyarázott, hol Horváth István okított, hol Szőcs István - s még ez. volt a legjobb — fogta a kéziratot, hosszában kettőbe hajtotta a papírt, és a fél sorokat olvasta: ha így elnyerte magas tetszését, még le is adta a verset." A Forrás-szerzők apolitikusnak mondott magatartásán hördültek fel az idősebbek — emlékezik e korszakra vissza Szilágyi Domokos. Szigorúan véve az irodalomtörténeti párhuzamot, persze elfogadható a Szilágyi Domokos-féle tagadás, kiigazítás a Négyesy-szeminárium bolyais változatát illetően. Már csak azért is, mert Szilágyi és Lászlóffy Aladár, egymást követő két évfolyamhoz tartozva, nem ültek ugyanazon a Szabédi vezette szemináriumon, illetve nem hallgathatták együtt Szabédi László előadásait. Ám amiképpen Lászlóffy Aladárnak voltunk néhányan — elég sokan — irodalmi pályára került, költő-prózaíró-kritikus évfolyamtársai, úgy Szisz sem egyedül volt "a jobbak" közül: a Kalevala-fordító Nagy Kálmán, a ma versel, prózát, drámát egyaránt író Lászlóffy Csaba (Aladár öccse), a kritikus-esszéíró Szilágyi Júlia már az ötvenes évek második felében így-úgy jelen kezdett lenni a pályán. Egyetemi foglalkozásokon és azokon kívül társra talált költőnk egyikükben-másikukban — mint ahogy a vele egy évben született feszőnövendék, Páll Lajos is, Szisz _______________________________________________________________________Kántor Lajos
