Irodalmi Szemle, 1996

1996/6 - JAK-vitadélután Pozsonyban - Irodalom és erotika

Irodalom és erotika

A fiatal írók József Attila Körének (Budapest) tagjai (jelesen Csuhái István, Takács József, Balázs Attila, Szilasi László, Garaczi László, Parti Nagy Lajos, Gács Anna, Vörös István és Károlyi Csaba) 1996. április 12-én és 13-án Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében vitadélutánt, előadásokat és felolvasóesteket tartottak. A vitadélután témája az Irodalom és erotika volt, az előadások pedig a kortárs magyar irodalom különböző aktuális kérdéseiről sz.óltak. A vitadélután résztvevői a JAK részéről Balázs Attila és Szilasi László, a vendéglátó Szlovákiai Magyar írók Társasága részéről pedig Mészáros András és Csehy Zoltán voltak. A vitát l'okstaller Lívia vezette. Az alábbiakban az eszmecsere rövidített és megszerkesztett anyagát közöljük.

Pokstaller Lívia: Esterházy Péter az Egy nő című könyve kapcsán adót egyik interjújában azt mondta, hogy a magyar irodalom prűd. Nem részletezte, irodalmunk történetének melyik szakaszára gondolt, de az ún. régi (tehát 18. század előtti) magyar irodalom helyenként több mint erotikus témavilágát és beszédmódját tekintve, valószínűleg az újabb kori és mai periódusokra célzott. S az tény, hogy az utóbbi kétszáz évben irodalmunkat a szemérmesebb vonulatok uralták. Fölmerül a kérdés, vajon mi az oka ennek a visszafogottságnak?

Mészáros András: Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ adhassunk, először az erotika mibenlétét kell tisztáznunk. Ehhez pedig különbséget kell tennünk a pornográfia, az erotika, a testi szerelem s a lelki szerelem fogalma között. Az erotika szerintem ott kezdődik, ahol a dolgok plusz jelentéseket kezdenek nyerni. A test megszűnik csak test lenni, és szerepeivel is azonosulni kezd, a szellem nemcsak elvont szellem többé, nemcsak a kierkegaardi "vétlen rezignáció lovagja", hanem szellemesség, rögtönzőképesség is. A testi az persze általában egyébként is azonos önmagával, az erotikában azonban csak "mintha" azonos lenne.

A 19. századtól az irodalmunkban van egy túlzott komolyság, az önazonosság komolysága, pedig amikor a dolgokat csak komolyan tudjuk felfogni, amikor majdnem minden dolgot sorskérdésnek érzúnk, akkor az