Irodalmi Szemle, 1996
1996/6 - Marafkó László: A város borzongása
Prágai séta: visszhangzik az ifjúság hangára. A múlt kering köröttem, mint szétrontott fészkük felett a madarak. Naptalan napló. Házsarok, boltíves kapubejárat, gyom és virágok felverte udvar, tűzfalak jótékony hűvöse, galambtelepek a padláson, lányok súgás-búgása — ugyanezt a képet vitte-e magával társam, akit azóta elnyelt a nagyvilág, avagy helyette is emlékeznem kell? A futás. Rövid távról áttereltek hosszú távra. Sértett kamasz — abbahagytad. Pedig azóta is hosszú távon ügetsz, s a cél pedig földrengés ledöntötte betonoszlop. Fájok a városnak. Háromszoros Rastignac: a kihívó, a kilökött s az újraélő. Néprádióból olcsó muzsika, leckék közé préselve szikkad a délután. A meg nem értett kamasz megvénül, s vonszolja magával az öreg szülők árnyát, kik előbb izzó falú vaskályha közelébe, majd a fűtőtesthez húzódva ereszkednek egyre lejjebb, mígnem a told alá. Mind többet a hátralevővel, mely immár kevesebb, mint az eltelt. A hova. A miért. A mindegy. Holt apám, segíts. Lezúdítják az est rolóját. Holnap is ez vár. Nem hiába, de elérhetetlenül. A házak közt megakadt kertpamacsok, birkózó kutyák, járókelők — az ég lencséjével exponálva; a férfi lába lépőben, levél pitykéje villan. Jövő századi előhívójára vár. Míg meghódítottam, meghódoltam a városnak. A kulacsban víz áporodott maradéka. Parafadugóíz. Félnapos gyaloglás után forrás. Az elcsorgó víz kikövezett medencébe gyűlik, belőle indul az ér. Teletöltöm a kulacsot. Alumíniumteste jéghideg. Nycldekelve jóllakom Marafkó 1 ás/lo
