Irodalmi Szemle, 1996
1996/6 - Marafkó László: A város borzongása
A város borzongása a tiszta és hűvös itallal. Kifelé az életből — hiú ábránd — ki akarom metszeni maradandó pillanataimat. A kamaszkor — azok a kortyok. Keresztbe vetett láb, gyöngyházfényű térdek. Állva — maga volt a kihívás. Az átfont lábaktól a combhajlat lágy anyaga összefodrozódik. Összegyűrődve — szánnivaló múlandóság. Amitől a tegnapi örökkön- örökké fogadkozássá silányul. Az idő két tölcsére összeér, az itt átsiklik a túlba. Ami csak az ittből túl — az onnanból mi az ittmaradt? Kései sétáló, ne gyötrődj a megfejtéssel, ballagj, hallgasd a falakat. Magad vagy — én. Többet tud és kevesebbet lát, mint a romlatlan gyermek, aki megbotlott a köveken, de szeme — akár az istené — azt látta, ami van. Nem búcsúznék. De e nappal búcsúzik életem. Quo vadis? Tudod, hát ne kérdezd. Más bánatát ne herdáld, sajnálkozással ne kérkedj, elég lesz a magadétól is megszabadulnod. Kilakulni a világból, mint egy alakjait, színét vesztő film, belefehéredni a nézőtéri világosságba.
