Irodalmi Szemle, 1996
1996/6 - Edmund Hlatký: A fájó gyermek
Edmund Hlatký narancsszínű hajnalokból ismert édeskés ízű, fájó szomorúságot, amelyet talán leginkább a méz és a kása képzetével lehetne érzékeltetni, méz és kása lávája ömlik a pokol kohójában, a levegő illata olyan, mint egyszer régen volt, amikor a város fölött korom röpködött, s hidegen piroslott az ég. Vajon mire szomjazik? Sörre? Tejre? Fájó gombócot érzett a torkában, vágyott valamire, de nem tudta, mire, mégis úgy érezte, közel van vágyának teljesülése — így hát tovább keresett. Hazaszaladt. Elővette a családi fényképeiket, és nézegetni kezdte őket. Az egyiknél hosszasabban elidőzött: az anyjával állt a futballstadion nézőterén. Az ő szőke feje és az anyja kabát alatt domborodó melle látszott a képen. Nem is tudatosította magában, milyen erősen tapad rá tekintete a fényképre, mintha a képpel akarta volna szom ját oltani, mintha így akarta volna megérteni szorongása okát. Szomjas vagyok, anya. Igyál limonádét. Már ittam, anya, de még mindig szomjas vagyok. A mellemben már nincs tejecske, tréfál mosolyogva az anyja, s a fiúban felébred a vágy, hogy a szájával rátapadjon az anyja mellbimbójára. Vonzotta az anyja gyönyörű, telt keble. S a/ arca, az a gyönyörű szép arca, hiszen nem bűn egy arcot megcsodálni... S amikor a fiú fiatalemberré cseperedett, és kezébe került William Faulkner életrajza, misztikus szúrást érzett a szívében, rádöbbent, hogy a/ édesanyja arca és William Faulkner lelki kedveséé, Joan Williamsé mennyire azonos. Gyér mekkorában még nem tudta, mi a/ okkultizmus, mi mindenről árulkodik vagy árulkodhat az arcok hasonlósága, nem tudta, nu a véletlen, mi az idő megrövidülése, fogyatkozása, és mi a mozgásgyorsulás, még nem érezte a nagy szerzők műveinek atmoszféráját a szívében, nem sejtette, hogy a világ lelkében a/ ő anyját és .loan Williamst, őt és William Faulknert kölcsönös vágy köthetné össze, nemzedékek fölötti misztikus vágy, hogy a/ ő anyja William Faulkner nagy, távoli beteljesületlen szerelme is lehetett, aki a/tán a megszületése után, hogy teljesítse nagy és távoli kedvese vágyát, gyermeket adott neki, aki életével vagy művével az íróhoz fog kötődni, s így igazolja annak filozófiai koncepcióit; mintha William Faulkner körülöttük keringene, mintha kérdezgetné őket: Készek vagytok a tudatos hozzám kötődésre? A fiú még nem sejtette, hogy a hasonló arcokban gyakran hasonló lelkek tükröződnek, s ha a hasonló vagy azonos arcú embereknek konvergens értelemben nincs is hasonló természetük s azonos érdekeik, a világ nagy transzcendenciája összekötheti őket, és sorsuk végül is egybefonódik. A fiatalember gyermekkorában még nem sejtette, hogy ő ennek a szerzőnek a vonzásába kerül majd, mintha az anyja
