Irodalmi Szemle, 1996

1996/5 - ÁRGUS - N. Tóth Anikó: Alakulások, módosulások

Szárnyas lovak — 1977; Magasiskola —-1956; Térkép, repedésekkel — 1971; Jelentés öt egérről — 1958. Vagyis az írói pálya valamennyi szakaszáról találunk helyzetjelentést. Pontosabban nyomjelet. Feltűnően sok szöveg származik a hetvenes évekből — a legfontosabb mondatok talán ekkor fogalmazódtak meg?

A rendezési elv tehát nem a megírás kronológiája, hanem valamiféle újabb kísérletező kedv egy 20. század végi — közép-európai? pannon? magyar? — regény megteremtésére. A regény mint műfai összegezést, átfogó korképei ad a megírás idejéről, a társadalmi-törté- nelmi viszonyokról — még ha más történelmi korszakot idéz. is meg (gondoljunk a Saulusra.'.), emberi sorsokról, általános világképről.

Így van-e ez a Hamisregény esetében? Keresztmetszetet adni felgyorsult, sűrű korunkról merész, vállalkozás, szinte reménytelen dolog. (Talán innen az alcímben foglalt szép reménytelenség. melynek variációi az egyes elbeszélések. fejezetek?) Az egész-élmény ecvébként is illúzió. Mészöly életműve épnen a világ széttöredezett állapotát hanesúivozza (nem újdonság a 20. század művészetében); az író nem tehet mást. mint tudomásul veszi a világ töredék voltát, s próbálja átmenteni: "Ami darabjaira esett — 5 amit mégis jó volna valahogy összesöpörni." Mintha a regény-eeész valaha (az ősidőben) az író tudatában (lelkében) szétesett volna, s ezeket a cserepeket, törmelékeket, szilánkokat (novellák, regényrészietek, esszédarabok, naplójegyzetek, térképek, dossziék, leltárak, alapvető' fölmérések, nyomjelek) próbálná rendezgetni folyton, újabb és újabb

változatokkal kísértve meg a teljesség- élményt, a regény-élményt.

Ugyanakkor a szüntelen rendezgetés valahogy kétségbe vonhatóvá teszi a művelet célját és értelmét, vagyis a műfajt egyáltalán (ti. a r agyregényt). Itt megint visszacsatolhatunk a címre: Hamisregény. Ez a bizonytalanság állandó párbeszédre készteti az írót és művét kezdettől — a pályakezdéstől — fogva (ezért hozhatott az életmű szinte minden fordulata meglepetést, megdöbbenést az irodalom kémlelőinek), az olvasót pedig állandó készenlétre, befogadói résen létre serkenti. Ez az írói elvárás és olvasói magatartás nagyfokú aktivitást igényel, a reproduktív értelmezés már nem lehet kielégítő; az olvasó beavatódik (majdhogynem beavatkozik), így maga is alkot: a történetcserepek mozaikját gyakran önállóan kell összeraknia.

A Hamisregény a mészölyi világkép és technikák összegezéseként is olvasható, mintegy visszatekintésként tehát. A múlt századi epikai hagyomány (a beszély- és anekdota-világ, melyhez vonzódik, melyből merít) átörökíthető ugyan, de más formát öltve, más eljárások mentén megszólaltatva. A töredékvilág darabjai az idők folyamán egymásra rakódnak — így válik rétegzetté a világ; az egyes rétegek takarják, óvják egymást, így lesznek maradandóvá. Ugyanilyen rétegzettek a szö- vegek is: egyszerre több dolog van; az egyik történettöredékből átmenet nélkül egy másikba jutunk. Az enúékré- tegek, élménylerakódások egyidejűleg hatnak: kibontakozik belőlük a pannon élettér, a magyar sors történelemszemcsékkel kirakva. Nem csak a 20. század panorámája tárul fel az Olvasó

árgus