Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - Alexa Károly: „ki letépte láncát...”
olvasnivalók között (zömük franciából való fordítás) ilyen címeket őriznek a könvvészetek: ürüli a trónon (idősb Dumas-tól), Egy őrült naplója (Ponson Du Terrail), Egy őrült szerelmei (Xavier de Montepin), ugyancsak tőle, de inár a "magyarított" Montépin Xavér név alatt Az őrültek onosa; van Egy őrült végrendelete (Francois Pitaval), megírták Az. őrültek századát (Gibson Charles) stb. Sok szót nem érdemes vesztegetni rájuk, rémregénybe ojtott detektívhistóriák — zavarba ejtő s ma már eléggé kedvetlenítő állomások a "gótikus regény" és Edgar Wallace között. Leírhatatlan távolságra — mondjuk — Mary Shelley Frankensteinétől (amelynek eredeti címe nem leplezi kötődését a romantikus héroszfelfogáshoz: Frankenstein or the Modern Prometheus) vagy a XIX. századi regény egyik legmaradandóbb, megfejthetetlen és mégis oly természetes alakjától, Heathclifftől. az IJvöltő szelekből. Olyan ártalmatlan és felejthetetlen mániákusokat nem is említve, mint Dick úr a Coppeifield Dávidban. Ha magyar példával kívánnánk illusztrálni ezt a fajta népszerű irodalmat, akkor a költészet területéről kiválaszthatnánk pl. Veszelei Károlyt (1867—1902), aki egyike századvégi irodalmunk öngyilkosainak, s aki ugyan nem túl jelentős lírikus, de az irodalomtörténet szerint vannak bizonyos "fejlődéstörténeti érdemei", s akit bizonyára a gyógyíthatatlan tüdőbaj ismertetett meg a rettenet és a téboly alakjaival. Delirium című költeményét minden kései rokonszenvünk ellenére aligha minősíthetjük másnak, mint jellegzetes közhely versnek: szituálása, szóhasználata szokványos, a Petőfit olvasó Komjáthy Jenő utánzata. A "valóságtól való elszakadás" századvégesen lihegő, ám gyalogjáró víziója. A metaforika némely elemei ("Magamévá tenném az éjét"), de főleg a külön világ teremtésének erőszakos lírai gesztusa indokolja számontartását és említését ebben a szövegkörnyezetben. A prózairodalomból vett példa Majthényi Femand háromkötetes munkája lehetne. Az őrült meséi (Pozsony, 1872.) A szerzőről (előneve: kesselőkeői) annyit tudunk, hogy mindössze ötven évig élt és M. Flórának (Tóth Kálmán felesége és T. Béla anvia) bátyja volt. A tizenöt darabból álló, s amatőr szövegszekesztésnek ítélhető mű két ok miatt érdemesíthető a futó említésre. Az egyik poétikai: a történetsorozat, amelyet egy háborodott mesél a természetben és a tennészetnek, a végén itiencsak meglepő, elidegenítő (modern? Frivol?) mozdulattal a "saját farkába harap". (Az őrült bejut egy úriházba, ott az I860—70-esévek fordulójáról való napilapokra akad, amelyekben részletek vannak bizonyos Majthényi Femand Az őrült meséi című dolgozat füzéréből...) A másik inkább informatív érdekesség: a mű végén tanúi lehetünk egy elmegyógyintézeti látogatásnak, melynek során az intézményvezető fakiről utóbb természetesen kiderül, hogy maga sem normális) szakmailag igényesnek tűnő, lendületes — a kor idevágó ismeretanyagál jellemző Alexa Károly
