Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

Tölgyek könyve

— Már vacogok.

— Ezek szerint hűs a ciszterna — mondja Karesz, s ledugva a póznát a víz alá nyomja Bódoghot.

— Megfulladok! — kiabálja az építésvezető.

— De előbb megmondod, mit tüntettél el.

— Semmit.

— Aha! — dugja a póznával újból a víz alá Karesz a férfit.

— Csak néhány zsák cementet.

— És?

— A tégla másodosztályú.

— Kettős könyvelés?

— Az is. Visszafizetek mindent.

— A biztosíték?

— A szavam.

— Oké. De tudod, milyen a ciszterna! Itt sosem találnak meg! — bocsájt meg Karesz, és leereszti a vaslétrát.

Bódogh nehezen kecmereg ki a vízből, még nehezebben mászik fel.

— Az anyádat! — terül el a földön. — Kifogtál rajtam!

— És a szava?

— Az áll.

*

Ila a fiú bőrére rajzolgat az u jjával. A sötétben ketten vannak a sátorban, a sátorlap fölnyitva, látszanak a csillagok.

— Az apád fia vagy — dicséri meg az asszony Károlyt. — Én mindig tudtam, hogy meglop. De nem akartam szólni, hogy magadtól jöhess rá.

— A papa parancsának megfelelően!

— Persze — hagyja rá az asszony. — Büszke lehet rád.

— Rád már nem annyira. Öregszel. Nem bírod az iramot.

— Nézd, ha te se lennél tizennyolc éves...

— Lárifári — kötözködik a fiú.

— Tényleg hagyj egy kicsit pihenni.

— Napközben pihenj — fogja le Karesz az asszonyt.

*

Elkészült a felső betonkoszorú. A munkások terepet rendeznek, feltöltik a teraszt, elássák a szemetet.

— Egy hét múlva mindenki itt legyen — számolja a pénzt Bódogh.

— Ez cak a fele —- dörmög az egyik munkás.

— Ez az! Úgyhogy egy hét múlva mindenki itt lesz! — vigyorog Bódogh.