Irodalmi Szemle, 1996
1996/1 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)
— Valaki a munkások közül. Karesz belekapaszkodik a szék támlájába. — Azóta csak ivott, hogy meglátta a kidöntött tölgyfákat. — Llőtte is — védekezik Karesz. — Persze. Mindig ivott. De nem annyit, mint a legutolsó napokban. — Ila nem veszi észre, hogy rosszul szólt. A fiú zokogására riad fel. Értetlenül bámulja a kamasz embert. Az ágyhoz támogatja. Karesz hagyja, hogy vezessék. Ledől, fejét az asszony ölébe fúrja, úgy zokog. Rázkódó hátát megnyugtatólag simogatja Ila, és belebámul a semmibe. Anyás mozdulatai azonban hamarosan egy szerető mozdulataivá válnak. A fiú sírva szeretkezik. Meglebben a sátorlap. Bódogh lép be, majd hirtelen távozik. Csak Ila vette észre. A fiú megnyugodott, Ila testét simogatja. — Mégis! — kacag Ila, és csavargatja a srác fülét. — Jó volt? — Aha. — Szóval menni fog ez — mondja szakértelemmel az asszony. — Örülsz? — Igen. De másnak is örülnék. — Hogy maradjak itt? — Mohó! — kacag Ila. — Valamivel emlékezetessé kéne tenni ezt a napot. — Apától is ezt kéred? — Tőle kaptam — mutatja Ila a gyűrűjét. — Meg ezt is — emeli föl a láncát. — Ilyet ne várj! — Légy felnőtt! — Nincs rá pénzem! — csattan fel a fiú, de észreveszi, hogy butaságot mondott. — A smucigokat nem szeretem. Egyébként is annyi mindent megtettem már neked, hogy valami kijárna... — Apa kontójára! — Most minek hozod megint elő az öreget? — Mert ő tudná, mit kell ilyenkor tenni — dünnyög a fiú. — Gavallérnak lenni! — És ha elmondanám neki? — Jópofa vagy — csapja finoman képen Kareszt Ila —, az apád legfeljebb elfenekelne. Ilyet nem tesz egy férfi. Tölgyek könyve
