Irodalmi Szemle, 1996

1996/5 - Hajdú István: Csak a szöveg marad

ugyanakkor jó életiskola is volt: sorsok, milliónyi ember fájdalma vette Őt körül, töményen, akár a sűrű olajszínű konyak. Az élményeitől csak úgy szabadulhatott, ha kiírja azokat magából. Fogékonysága jártassá tette a tudományok többségében, s néha ki tudott halászni egy-egy szikrázó gyémántelméletet, lenyűgözve hallgatóságát, netán vitapar’ icrét. "Harminc éve dolgozom, mint egy állat, a fejemben felhalmozott tudáson és a gyomromban kánkánt járó ürességen kívül nincs semmim, még sincs rám mércéjük" — mondogatta. A "mércéjüket" (senki sem tudta, kinek a mércéjére gondol ilyenkor) szinte dühösen fröcsögte, mint aki elvárja "tőlük", az ismeretlen ellenségtől, hogy igenis legyen egy mérce, icce stb., amellyel megszabható, mennyit ér, mennyi a valós ára. Noha beszédén azonnal érezhető volt az elfogyasztott könyvek irdatlan mennyisége, lehetőleg kerülte az idézeteket. A személyiségét körülvevő aura kisugárzása abban nyilvánult meg, hogy sem ügyesnek, sem tudálékosnak nem igyekezett látszani. Vagyok, aki vagyok, ahogy ő mondaná. Gyújtogatás i mániája testének alkotóelemévé tették a tüzet, s amikor meggyújtott egy aprófejű gyufát, úgy érezte, mintha csontos ujjai is lángra lobbannának, és a szeme is felparázslott mély, sötét árnyékok között sompolygó lángnyelvekkel, tekintete sugárzott, akár egy véletlenül nyitva hagyott samottfalú kemence.

Bármennyire disszonánsnak tűnnek Engelhardt Ferenc tulajdonságai — hisz ki nincs tele ellentmondásokkal? —, e jellemzés mégis közel áll az igazsághoz. S mivel ékes* "vádbeszédje" nem ébresztett a maroknyi társaságban sem viszolygást, sem csodálatot, csupán némi tiszteletfélét a lelkűkben a szónoki bravúr iránt, többen is szólásra nyitották ajkukat, de az egyszerre kimondott szavak érthetetlen mormolássá torzultak, akár a letaglózott állatok halálhörgése a vágóhíd lefolyóiban.

— Már azt hittem, elmarad a forgatókönyv szerinti kitörésed — mondta a hirtelen beállt csend után Fórika László —, de úgy látszik, hogy a huzamosan együtt töltött idő csalhatatlanul kiprovokálja belőled az áldozat bemutatását.

— Szavaimmal sosem hozok áldozatot, csupán kimondom azt, amit az ars sacra nevében ki kell mondanom, akár tetszik, akár nem. Nem érdekel a következmény. Olyan gyakran használják az emberek az ilyen kifejezéseket: "áldozatot hoztam érted" vagy "feláldoztam magam ezért meg ezért", közben nem gondolnak másra, mint a saját lelkűk békéjére, miközben buldózerek Toppant ják ketté a letaroltak hátgerincét. Bámulatos, gyilkos kezek! Szemem, szám eláll a csodálkozástól! De kérdem én, e

I lajdú Isi ván