Irodalmi Szemle, 1996

1996/5 - Pálinkás György: Felhők könyve: Cumulogenitus

FELHŐK KÖNYVE: Ciimulogenitus

(Részlet egy készülő könyvből)

Mostanában, szinte percre azonos időben, felébredek az éjszaka kellős közepén. Azonnal felülök az ágyban, s máris keresem azt a távoli ablakot. Hgv lélegzetvétel nélküli pillanatra bemozdul fénycsóvája, akár a felülés közbeni érzékcsalódás, s a következő másodpercben egészen tisztán, kontúrok nélkül ott van az a sárgafényű négyszög. Az egyetlen körös-körül a koromsötétben.

Innen a székből nem tudom kikeresni a messzi házrengetegben azt az ablakot. A nappali látás elorozza, nemcsak a mélységet, de testtartásom sem ugyanazt a látványt hozza elém, még ha talán ugyanazt az ablakot nézem is.

Emlékszem egy képre. A hatalmas vásznat átitató narancs vörös fényekben úgy tűnt, hogy a kép mélye egy ülő alakot rejteget. A fényívek torzító perspektívája, a színek egymásba csúszó kimeríthetetlen árnyalatai űzhették ezt a káprázatot, ami már olyan volt, akár a felejtés. A szédítő látvány mintha eltörölte volna a határt az árnyékalak és köziem.

falán a moccanatlan helyzetemtől, úgy éreztem, hogy testem súlypontja egyszerre a medencémbe száll, s valami erotikus nyilallás hullámai remegletik combtövem. De sokkal inkább a félelemhez tudnám hasonlítani ezt az érzést, amelyhez a közelgő kielégülés spirális lüktetése sodort.

1 élelmem csak fokozta, hogy szinte a szédülésig kívántam, s nem is akartam ellenállni a már-már kibírhatatlanul feszítő gyönyörnek. Es akkor döbbenetemre mintha hús-vér alakká vált volna a látvány, s leírhatatlan megsemmisüléssel nyelte el testem addig soha meg nem élt fájdalmas orgazmus.

■■■■'• . . • . : \ ••• ' •