Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - Géczi János: A nőszirom könnye
Cicczi János Már Nápoly kikötőjében horgony/ott a hajónk, s én néhány s/ép sétál teltem a közeli, vulkánkitörés elpusztította településeken, amikor es/embe jutott az a történet, amellyel lris egy vacsoránál oly mértéktelenül felbosszantott. Nem azért, mintha az eseményt magyarázó okra ta’ Utam volna a történetben, hanem inkább azért, mert minden emberrel történt dolgot fel kell jegyezni, s azért is, mert némelyikben megcsillan valami abból, ami a jövőt indokol ja, ide írom. így szólt hát (ha jól emlékszem) lris butácska és opálosan áttetsző meséje: »Nagylánykora első napján éjszaka egy kísértettel találkozott. Megkérdezte, ki az'' — Kísértet — mondta a kísértet, majd visszakérdezett: — Es te, barátom, ki vagy? — En is kísértet volnék — füllentette lris. — Hová tartasz? — faggatta tovább a szellem.- A legszebb városba, ahol az emberek elfeledkeznek arról, hogy élnek — hangzott a felelet. — Hn is épp oda igyekszem — mondta a kísértet, és együtt mentek tovább. Néhány kilométer után megszólalt a szellem: Szerfölött kimerít a gyaloglás. Nem volna jobb. ha fölváltva vinnénk egymást, a hátunkon‘> Bizony, nem volna rossz — válaszolta lris. Előbb a kísértet vitte őt a vállán, de néhány lépés után megszólalt: — Barátom, te túlságosan nehéz vagy. Tán nem is vagy kísértet? — Friss halott vagyok — magyarázkodott lris —, ezért nagyobb a súlyom. Ezután lris vette hátára a kísértetet, aki egy csöppet sem volt nehéz. Háromszor is váltották egymást. — Friss halott vagyok még — kezdte ugyanannyiszor a szót Iris —, nem tudom, hogy a kísértetnek mitől kell óvakodnia'.’ — Csak az emberi könnyet nem állhatjuk — oktatta a szellem. Közös útjuk ekkor egy folyóhoz ért, és írisz hagyta, hogy előbb a társa keljen a vízen át. Hallgatózott, de a víz meg se csobbant. Bezzeg mikor rákerült a sor! Csobogott, locsogott a víz a lába alatt! — Hát te miféle zajt csinálsz? — kérdezte a szellem. — Ne furcsálld, hiszen még friss halott vagyok — nyugtatta meg útitársát lris.
