Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

fel ellenőrizni, amikor akar. Rendben lesz itt minden. ígérem. És elnézést kérek. Elöntötte az agyamat a vér.

— Menjenek — terelgeti Ila Karesz társaságát a kocsihoz. Az ifjak gyorsan távoznak, a munkások is érzik, nincs helyük a közelben, a kivágott szőlőtőkék köré terítik matracaikat.

Karesz iszik, szája sarkán kifolyik a bor.

— Időközben készen leszünk — kapja el Bódogh Karesz kezét, és szorongatja.

— Jó.

— Szerezzek lenn lakást?

— Szerezzen, de naponta felnézek.

A földből kitépett tölgyfa ijesztően billeg a bezsaluzott pince mélye fölött.

*

Karesz száguld a Balaton-parti úton, majd fölkanyarodik egy mellékútra, s onnan az építkezéshez vezető földútra.

Fekete halottas furgon jön vele szemben.

Karesz rémülten kapja félre a kormányt, s belecsúszik a lapos árokba. Rázza a fejét. És nézi az elhaladó furgont.

Nagyon óvatosan lavíroz az autóval.

Beáll az udvarra. Nem látja a szőlőtőkét, az odatett tölgyfák tövében a munkásokat.

Valóban nem változott semmi.

A sátorlapot fölcsapja: Ila mellett ott fekszik Bódogh.

— Ébresztő! — veri Karesz kanállal a vaságyat.

— Jézusom, de megijesztettél! — riad Ila. — Ilyen korán? — csodálkozik, miután megnézte az óráját.

— Pálinkás jó reggelt! — kászálódik ki Bódogh, és kezet nyújt a fiúnak. Ila magára tekeri a lepedőt, körülményeskedik, és átad egy levelet a

fiúnak:

— Gratulálok a fölvételihez — mondja, és megcsókolja a fiút.

Karesz forgatja a fölbontatlan levelet, és a zsebébe gyűri.

Bódogh — úgy, ahogy van — már előszedett egy nagy irattartót, a fiú elé teszi az ágyra, maga alá húz egy széket:

— Az összesítés. Minden megvan. Ellenőrizze.

Karesz szöszmög az iratokkal, nem ért semmit, de azért az összegeket egybeadja.

— Nagyon sok — közli.

— Annyi, amennyi — kapja el Ilától a forró kávéscsészét Bódogh.

Tölgyek könyve