Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

— Van itt több kert is.

— Nem nagyon kell ide a munkáskéz. Mindenki magának csinál mindent.

— Nem kell magának olyan sok.

— Igaz. De azért csak-csak elszöszmögök még.

Aztán elhallgatnak.

A munkások némán esznek, isznak.

Tóni veszi át a töltögetést, magának akkor is tölt, ha még a fiú nem itta ki a poharát.

— Jó ez a bor. Keserű. Mandulakeserű. Tudja, a vörösföldtől. Mert ez vulkanikus. Máshol nem terem ilyen szőlő, nem lesz ilyen bor.

— A vörös jobb.

— Az nem erre a vidékre való. Csak a rizling.

Es tovább hallgatnak.

— Párás lesz az éjszaka. Holnap permetezek. Peronoszpóra ellen.

— Maga tudja.

— Nem érdekli mi lesz a szőlőjével?

— Maga viseli gondját.

— Látom én, hogy mindegy magának. Nincsenek már jó gazdák. Karesz elröhögi magát, mulattatja a berúgott ember. Ila zavarja:

— Menjen haza, feküdjék le, Tóni.

— Ha megmondja, hol van, akkor elmegyek.

— Hát ahol lenni szokott.

— Az nem az enyém. Nekem nincs semmim. Csak ez a hegyoldal.

— Nagy vagyon! — cukkolja a fiú.

— Az — hagyja rá az öreg.

*

Másnap délután több gépkocsival érkeznek meg a szörfös barátok. Akadályozzák a zsaluzási munkát, láb alatt vannak.

— A sátorban szórakozzanak! — zörrent rájuk Bódogh.

Hát ott söröznek, míg kinn folyik a munka.

Ila kölcsönkérte Karesz autóját, lemegy a partra.

— Felfelé kettesben tud jönni — szól utána Karesz.

— Vigyázok rá — nyugtatja meg Ila.

— Nem erről van szó — mondja Karesz.

— Magával megyek. Az idén még nem fürödtem a Balatonban — állítja meg a kocsit Bódogh.

— Es a munkások? — kérdi Ila.

— Elég hajcsár nekik Károly — mondja Bódogh, s máris beül a kocsiba.

Tölgyek könyve