Irodalmi Szemle, 1996
1996/4 - ÁRGUS - Pályi András: A szüli misztika aktualitása
áramlatok, eretnekségek, kölcsönhatások tanulmányozásában; egészen odáig, hogy manapság, amikor szellemi é- letünkbe visszaszivárognak a sokáig erőnek erejével a perifériára szorított vallási fogalmak, nemegyszer ritka káosz tanúi vagyunk. A "misztikát" is any-nyiféleképp használjuk, ahányan va-gyunk, hiszen alkalmasint félprofán vagy teljesen szekularizált értelmet tulajdonítunk neki, másrészt jól hallható az. apologeták hangja, akik kikérik maguknak a misztika kiszakítását eredetig?) transzcendens összefüggéseiből. Csakhogy mi minek az eredete? Nos, Határ Győző, aki korábban már, mondhatni, behatóan foglalkozott a keresztény és a keleti misztikával (lásd az Özön közöny és a Szél hárfa idevágó fejezeteit), most önmaga számára is hiányt pótol: elmerül a szufiz- musban. Ám ugyanakkor valamennyiünket rászorít a fogalmi tisztázásra. F.s van abban valami fenyűgöző, hogy épp ő, aki ifjúkorától agnosztikus, akinek semminemű "isten-forma lyuk" nem maradt a lelkén, ahogy az Életútban mondja, s aki itt a fény megistenülé- séről szólva képes szinte anatómiailag lokalizálni "a vallásfogalmak megalkotását kiváltó emocionális alapot" a plexus solarisb'dn, azaz a "napideg- dúcban", amelyről "köztudomású, hogy az erotikus ingerjátékban jelentős szerepe van", tehát hogy épp ő annyi hiteles, mélyértelmű, továbbgondolható információt és szempontot közöljön a misztika külső-belső forrásvidékéről, amire könyvtárnyi lila irodalom se képes. Anélkül, hogy el akarnék merülni e kérdés részleteiben, elkerülhetetlenül utalnom kell technika és metafizika ellentmondására és összefüggésére, amit az idők folyamán oly sokféleképpen interpretáltak. Sartre mondása, miszerint minden technika megteremti a maga metafizikáját, annak idején a- zért hangzott revelatív erővel, mert megfordította a két fogalom hagyományos hierarchiáját, vagyis többé nem a metafizika felől közelített a technikához, ami alapvetően a vallásos világkép sajátja, hanem a technika következményének tekintette a metafizikát. Határ Győző, ha innen tekintjük a kérdést, maga a megtestesült, következetes technicizmus, magyarán a misztikából nem az élmény érdekli, hanem az, ami az élményt létrehozza: az élet, a gon- dolodásmód, a fantázia, sőt a biológi- kum technikája. Ez pedig nemcsak a szemféynvesztő lelki attrakciók leleplezése, noha az is, és nem mindennapi horderővel az, hanem mintegy nyitás arra az új dimenzióra, amely természetes módon leválasztja a misztikát — mint technikát — a vallásos világképről. (Csak zárójelben: kézenfekvő példa erre Babarczy Eszter ragyogó esszéje az Alföld januári számában Tandori "immanens misztikájáról".) Nyilvánvaló, hogy ezt a lépést meg kell tennünk: erre noszogat Határ Győző is sarkító és sarkalló ösztönzésével, ami látszólag nem egyéb, mint egy kissé különc téma kritikai-történeti feldolgozása. Valójában azonban provokáció nekünk, azaz a magyar szellemi életnek címezve. Mindebből következik, hogy Határ Győző a magyar irodalom legjelentősebb kritikai elméi közé tartozik. bár ezt, azt hiszem, nem én írom le először. De újra ráébreszt, hogy a ____ árgus
