Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - KONTEXTUS - Adam Bžoch: Ladislav Novomeský költészetének pszichoanalitikus interpretációja

Ladislav Novomeský költészetének. A Szlovák Hamlet

Terebessy Szlovák Hamletiének a legközelebbi rokona természetesen a Freud által adoptált Oidipusz-utód. Semmi kétség, a szerzőt e párhuzam megvonására Novomeskýnek a Svätý za dedinou c. kötetében megjelent Kráľovič dánsky (Dán királyfi) c. költeménye ihlette. A hamleti témát — amint ez Freudnak a levelezéséből is kitűnik — a pszichoanalízis megalapítója lélekelemzés számára az oidipuszi mítosszal együtt fedezte fel, és az előbbit csupán az oidipuszi téma történelmi módosulásának tartotta. Az oidpuszi és a hamleti téma közti párhuzamok tudományos körökben tennészetesen széles körben ismertek. Terebessy kicsit amatőr freudizmusa így tehát főleg abban áll, hogy e konkrét interpretációs hagyományt a kutatás új tárgyára, azaz Novomeský költészetére alkalmazta; a Szlovák Hamlet eszerint nem csupán a Dán királyfi c. versnek, hanem az egész verseskötetnek a költői alanya.

Terebessy a társadalmi-én-feletti fogalmát mint az "össz-emberi lelki kompozíció szelektorát" megkérdőjelezhetőnek tartja (62. o.). A társadalmi-én-feletti nem más, mint a társadalmat alkotó egyének lelkiereje. Ez az erő csupán az egyénnek az "adott társadalmi helyzetbe való besorolását" fejezi ki (62. o.), és bizonyos körülmények közt visszahúzólag hathat az élet társadalmi dinamizmusának egyéni leküzdésére. Terebessy értelmezése szerint a hamleti drámában a társadalmi-én-feletti az egyes szereplők én-felettijeinek összességét jelenti. Ezek a szereplők kölcsönös viszonyrendszerükön keresztül megteremtik a kor ún. kánonját. Úgy tűnik, hogy Terebessy a Slovenský' Hamlet c. tanulmányában éppen azt a törésvonalat tart ja fontosnak, amely mentén az ún. társadalmi én-feletti mint a "szükségszerű" kölcsönhatások összegződése az egyéni, tehát a költői szabadság követelményéhez képest visszahúzó tényezővé válik. A szublimáció hiánya a betegségbe való meneküléshez vezet. Ez keríti hatalmába a költőt is, aki a világnak költői módon kódolt (Freud szerint: csalétekként felkínált) hírt ad a világ és saját lelke állapotáról.

Ezután Terebessy hirtelen abbahagyja a költőről, a társadalomról és az én- felettiről szóló általános és eléggé rendszertelen fejtegetéseit, s áttér Novomeský Svätý za dedinou c. verseskötetének pszichoanalitikus elemzésére. Erről a lépésről a mai irodalomtudomány úgy vélekedik, hogy Terebessy a szóban forgó kötetet valószínűleg a társadalmi-én-feletti progresszív és regresszív befolyásának a mezsgyéjére helyezte. A szerző szerint a Svätý za dedinou alapállása a regresszív társadalmi én-feletti feltérképezésben, sőt a leküzdésére tett kísérletben keresendő. Úgy tűnik, hogy a költőnek ez a sorrendben negyedik kötete Terebessy számára a "szent-lét", tehát az intézményesített társadalmi én-feletti kihelyezését jelenti a "falu végére”, az én-feletti hatáskörén kívülre. Ennek a mezsgyének a kihangsúlyozása részben magyarázatot adna Terebessynek a művészet, illetve a költészet szerepének problémájára adott összegező válászára. Eszerint itt kompenzációról