Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”

Kazinczy a Miskolc melletti Zsolca Sajó-tö késéről még ellátott a Tátráig. A történelmi Abaúj—Torna és Gömör megye határos volt a Szepességgel, s közöttük a kereskedelmi, ipari és kulturális kapcsolatok mindig elevenek voltak. A Zólyomból és Gömörből Miskolcra húzódott Kraudyak, akiktől Kölcsey késmárki Tátra-információkat kaphatott, egyrészt ezt a korrespondenciát, másrészt azt példázzák, hogy a kereskedő- és iskolaváros Miskolc volt az összekötő láncszem a Felvidék, a bortermő Hegyalja és az Alföld között. A Hegy és a .Síkság találkozási pontja egyszersmind a szlovák—magyar érintkezéseknek is színtere. Ezek még figyelmesebben feltárandók, de a kapcsolatoknak akár jelképe lehet, hogy a szlovák Pavol Országh Hviezdoslav iskoláit FelsóTcubin (Vyšný Kubín) után a miskolci és a késmárki magyar gimnáziumban végezte, és szengéit magyarul írta. A cseh Božena Némcová miskolci látogatásai és magyarországi útirajzai (a Miskolci levelek) vagy szlovák érdekű művei, mint pl. a Szlovák régiségek (Slovenské starožitnosti) szintén közismertek.

Némcová (1820— 1862) és H viezdoslav (1849—1921) magyar kortársai közül mindössze a miskolci Lévay Józsefet (1825—1918) és Thaly Kálmánt (1839— 1909) említem. Thaly a "magyar régiségek" kutatója és meghamisítója volt, Lévay a Petőfi—Arany nemzedék nagy túlélője; költészetük (a "kuruc ballada"- stilizációk és szinte csak a Mikes híján) csak hannad-negyedrangú. Thaly Kárpáti kiin című kötete (1860) szerencsére nem a latrára reflektál, de van azért egy korábbi torz, szerencsétlen "népregéje" A Tátráról (lásd: Ne bántsd a magyart. Költői beszélyek. Regék és balladák, 1857). Ötlete spekulatív, erőltetett, kivitelezése mechanizált kontánnunka. Bátran Thaly mellé sorolható az öreg, ki szikkadt Lévay József, akit Utolsó versei kiadásával (1925) Voinovich Géza tapintatlanul kompromittált. Az Utolsó versek két gyermekded klapanciájában Lévay gyógyhelyként ünnepli a Tátrát (A fenyvesek búcsúja, Tátrai doktor).

Epilógus és búcsú: Tóth Árpád és Krúdy Tátrája

Klasszikus rangú magyar költőt is gyógyított a látra: gyógyította és inspirálta Tóth Árpádot. Költészetében mégis kevés a tényleges Tátra-nyoin. 1916— 17-ből csak alkalmi versek, rímjátékok (Ha meggyógyul..., Svedléri rímjátékok), a 20-as évek elejéről az Este a kilátón, a Rozskenyér, az Új tavaszig vagy a halálig és A Palace-ban említhetők. A Rozskenyér már tájszimpátiává oldja a korábbi idegenkedést: "Nézem a szomorú völgyet, / A tárt ölti lapályt: / Nagy ősi fenyőfateknő, / Mit vén idők véseje vájt. / A jámbor tót falucskák / Mint békés rozskenyerek/Töppednek a barna teknőn. /Mind oly szelíd s kerek." A Palace-ban megint az idegenség, a halálfélelmes magány vallomása:

Hát újra itt. Őszi hegyek közt,

Újra rosszkedvűn, betegen,

Köhécselni a többiek közt,

"Kárpát szent bércére..."