Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”

"Kárpát szent bércére.

Aki pedig a már ismert Kárpát—Tátra képekre fest fel újdonságként egy várost: az Kölcsey Ferenc. De nem a költő, hanem az elbeszélő Kölcsey.

Kölcsey Ferenc Tátrája és "A kárpáti kincstár"

A Hymnus "Kárpát szent bércére" sorát ’a Kárpátok határaira’ jelentésben értelmeztem. A Kárpát egyéb előfordulásai azonban Kölcseynél is nyilvánvalóan a Tátrát jelentik, bár a kortársi olvasó a "szent bérc" fogalmába is beleérezhette a Tátrára való utalást.

A Kölcsey-irodalomban Szörényi Lászlóé az a felismerés, hogy "Kölcsey lírájában (...) kettősséget figyelhetünk meg: egyrészt a chiaroscuro szentimentális eszközeit alkalmazó vonulatot, (...) másrészt a közéleti lírát (...) Csakhogy e költészetet közös alapeszme kapcsolja egybe: az. »eszményi táj«., az Ideallattdschafi keresésének romantikus vágya. Megvilágosul ez, ha kissé megvizsgáljuk az. Andalgásoktfr, amely szerkezetileg a Hymnus előképének tekinthető. Az. ellentételezés két tagja itt nem egy ország hajdani és mai képe, hanem Európa két fele: a Géniusznak szabad hont adó Nyugat, a múzsái és boldog táj, Svájc, Franciaország, Itália — és a hazai »vérz.ő hon«, ahol »Pusztult váraknak omladékin /A Múzsa búsan tévedez.■ //Tekintvén századokra vissza, /Ha Somlónak ormain megáll, / Az. édes cseppet könnye! issza, / Lantján víg hangot nem talál.« Arpád hadai helyett itt a megsiratott Dayka versei a honszerzők, és Isten helyett az ő sírján és Széphalmon megújuló Géniusznak kellene Elüszionná változtatni »Kárpát kinyúló szírt jait« és »Ister zöldellő martjait.« Mikor Kölcsey rátalál a nemzeti történelmi tematikára mint költői lehetőségre, akkor legmélyebb lírai törekvésének talál végre szerencsés eszköztárat." (A Hymnus helye a magyar és a világirodalomban, 1973, lásd a szerző tanulmánykötetében: "Múltaddal valamit kezdeni", 1989.)

A történelmi tematika "szerencsés eszköztárá"-hoz hozzátartoznak a tájföldrajzi szimbólumok: az általam kiemelt "Somlónak ormai" és "Kárpát kinyúló szirtjai". Amaz egy dunántúli volt-vulkánocska, a boráról híres "Pannon Tokaj"; szerencsésen élénkíti s teszi teljesebbé az inkább északra és keletre szorítkozó nemzeti földrajzi mitológiát. A "Kárpát kinyúló szirtjai" az Andalgásokban a legpontosabb célzás a Tátra csúcsaira. A "múzsái és boldog " svájci, francia és olasz Ideallandschaft" tájjelképeit nemigen kell magyarázni. A "Jura bérceia francia—svájci határhegység; a "Gotthárd sötétes ormai"-, a Szent Gotthárd-hágó, a Nyugati-Alpok legfontosabb svájci átjárója; a "mosolygva fekvő" Tivoli: az antik és reneszánsz emlékekben gazdag, kies kisváros Róma mellett. Ezeket még az Andalgások (1811) dedikációjában szereplő Szemere Pál sem látta; a Kárpátok karéjába zárt Kölcsey könyvek s térképek fölött vágyakozik, amikor Sződemeteren szép hónuk felé sóhajt. Berzsenyi Helvécia-célzásai mellett is értékes nyomok. Az Andalgásokat Kölcsey Kazinczynak is elküldte 1811 decemberében: "Haller Alpeseinek, Salis s Matthisson-verseinek köszönheti létét. Nem éledek úgy egy