Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”

Az alföldi vidékek, a délibábfelemelte csárda, ménes, madárraj a Hortobágyot leíró úti levélben lebegnek, kavarognak úgy az égben, mint a Kiskunság versszakaiban. A Kiskunság-ho? nem a hegyek között csihol magának tézis-ihletet Petőfi, hanem onnan veszi anyagát, ahol természetesen jelenlévő az inspiráció: a Hortobágyról. Tézis van persze a Kiskunságbán is: az, amit kiemeltem, az Itt vagyok megint / a Nagyvárosi élet örökös zajában", csakhog ez a tézis nem tézisszerű: a Pestre visszaérkezés természetes alaphelyzetéből következik.

A szülőföld-Alföldet "mitologizáló" Petőfi, a dombok, hegyek, bércek tájain is önfeledten, szerető figyelemmel otthonos Petőfi (aki "zuhatagos, vad bérei patak"-ként is tételezi magát a A haranghozb&n városlakó Petőfi is volt. Falura s hegyek közé "Pestet és zaját" feledni, pihenni jár el, s "Pestre felrohan ", ha dolga úgy kívánja (Falun, A hegyek közt, Levél Várady Antalhoz)- Az, amit a Rónáról, a Bércről ránk hagyott, azzal teljes, amit az Urbs-ról, Pestről is elmond. Az Úti levelekben hámorok zúgnak, és Vácig jár a vasút ("Szeretném ráültetni az egész magyar hazát"), s Petőfit a már Kazinczy megénekelte nyüzsgő város, Pest várja haza urbánus, polgári kényelmével. Igazából se pusztán, se hegyen nem érzi olyan jól magát, mint ahová útjairól visszaérkezni szeret: Pesten. Már az Úti jegyzetek végén moccan benne egy vers, a Pest (1845. február—március): "Hiába Pest csak Pest, tagadhatatlan! /S én Pestnek mindig jóbarátja voltam, /(...) S aztán itt minden olyan érdekes, / A szív örömében csak úgy repes. / A vargainasok po fozkodása, / A bérkocsiknak embergázolása, / A zsebmetszők, a pörlő kofák/Az embert mind igen mulattatják." Ezt bizony igazi nagyvároslakó írja, ez szinte már a városi sanzon első hangja költészetünkben. Az Úti levelek időszakában szintén van egy városvágyat kifejező verse Petőfinek: az Arany Jánosnál (1847. október vége):

Csendes magányból a mézeshetek után Úira belépek a nagyvilág zajába.

Hol annyi sáros láb gonoszul vagy bután Kedélyemnek fehér köntösére hága.

Mielőtt ott lennék a nagy kőhalomban.

A fővárosban, hol oly húsén fúj a szél,

Egyet pihenek még kicsiny hajlékodban (...)

A második sor szó szerint megismétli a Kiskunság ban kiemelt tézist. Hangsúlyoztam, hogy a két Alföld-vers, Az alföld és a Kiskunság Petőfi jobbára hegyi színterű Úti jegyzeteivel és Úti leveleivel függ össze. Azt is ki kell emelnem, hogy az utazások alkalmával fogant ama két másik vers, a Pest és az Arany Jánosnál születésébe új ösztönzés: a város-ihlet is belejátszik. Az "urbánus" Kazinczy és a fővárost "megtanuló" (s azt már a Toldiban egybeírt Budapestként megnevező!) Arany között Petőfi az, aki "a nagy kőhalom" Pest-Budával kezdi gazdagítani azt a tradicionális nemzeti tájtablót, amelyen eddig csak bércek és rónák tündököltek.

Kovács Sándor Iván