Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”

Oh, ha egyszer még úgy énekelni tudnék — sóhajtotta vissza első Toldiját Arany. Petőfi tudott még egyszer (vagy még szebbet?) énekelni: éppen négy évvel később, ugyancsak júniusban, s ez a verse a Kiskunság (1848).

Mind Az alföld, mind a Kiskunság összefügg Petőfinek azokkal az utazásaival, amelyek hegyek közé vezettek. Az első a Felvidékre, a Tátráig vitte; a második út színterei a Hegy alja, aztán Gömör, Koltó és Kolozsvár voltak. \z első utazásról beszámoló Úti jegyzetek (1844) után készül Az. alföld, a másodikat megörökítő Úti levelek (1847) Hortobágy-élményeit a Kiskunságbán tágít ja az Alföld látomásává.

A Bérc—Róna tézis is ott van az Úti jegyzetekben : "Ataljában mentül inkább közeledtem a Kárpátokhoz, annál nagyobb szolgaságot láttam, s ilyenkor megeresztem képzeletem szárnyait és leröpítém telkemet szülőföldem rónáira, hot az emberméltóság a legalacsonyabb kunyhóban is magasan tartja fejét." A szépítő idealizálást (hiszen a felföldi jobbágy legfeljebb azzal múlja alul az alföldit, hogy szegényebb, tehát alázatosabb) a szepesi határ elérése, Branyiszkó élménye követi: "áll az egyik oldalon lejtős, a másikon meredek roppant bérc tetején, honnan belát a gyönyörű Szepes tündérvölgyébe (...); látni pedig a láthatár végén egész magamivoltóiban azt a kis vakondtúrást, mit Tátrának neveznek; mindezt látja az utazó, és ha az utazó költő, akkor felkiált, mondván: ...nem, semmit sem szól, nem is szólhat, némán bámul". Mielőtt tézisét előadná, Petőfi nem tud ja megállni, hogy rá ne olvassa a "kis vakondtúrásra" ezt a legmerészebb költői minősítést: "a Kárpátok, ez egymásra hányt millió piramis". (Vesd össze Kazinczyval: "Imitől a hegy, mint egy óriási piramis".) De "lelkem elsuhant észrevétlenül messzire, messzire —- teszi hozzá —, oda, hol nincsenek hegyek, hol halmok is alig vannak, hol a Duna omlik méltóságosan, mint Vörösmarty hőskölteményei, hol puszták nyúlnak el, hosszan, mintha a világ végét keresnék, hol a látókör egy óriáspalota, melynek tetején a napnak gyémántcsillárja s oldalán délibábok tükrei függenek, miben kedvtelve szemlélik magokat gulyák és ménesek..., ide, ide szállt lelkem a Kárpátokról, az én édes hazámba, a sz.ép alföldre!" Ebből lesz a "Tán csodállak, ámde nem szeretlek".

Hangsúlyozom, hogy Petőfi tézisével megfér az Úti jegyzetek "csodállak" is Tátra-áhítata: a néma bámulat, a "képzelet-e vagy való?" kételye és persze a bőkezűség hasonlatokban: "a Tátra hófedte csúcsa piroslott a nap első sugaraitól, mint valami borozó aggastyán király homloka": korán reggel "ott feküdt még a Tátra egész, pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában leliányta takaróját, mely bájait leplezte"; "A Kárpátok (...) e derű-borúban úgy tetszettek nekem, mintha volnának a természet oltára s a felhő és köd körülötte a tömjén füst "és lakik a bérceken egy komor mogona férfi, a fergeteg".

Az Úti levelek nyugalmasabb tájszínterei közé nem vegyülnek alföldi emlékképek. Murány nem versenghet a Tátra "bérei tető"-ivei, de nagyon szép ez is: "Gyönyörűségesen vadregényes táj" és nevezetes romok, "melyek talán hazánk valamennyi várai között legközelebb álltak a felhőkhöz a mindenfelől szédítő rneredekségűkősziklaormon. Köröskörül a még magasabb hegyláncon sötét fenyvesek, "távolabb a hámorok zúgtak". Gömör és Miskoc között Petőfinek is az a legszebb, ami Kazinczynak volt: "Hajnal hasadta előtt indultam Bejéből Tornaija

Kovács Sándor Iván