Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - Spiró György: Magtár

Alapművek sorozatának jelölése: a szerző neve.

Azt mondom: Shakespeare, és nem emberre gondolok, hanem az alapművek együttes szellemiségére, ami akkor is alapvető élmény, ha pontosan nem értem, ha az egyes drámákra nem emlékszem igazán, ha a művek elemzésébe soha nem bocsátkoztam. Azt mondom: Moliere, és megint csak alapművek együttes szellemiségére gondolok, noha még a darabjainak címei sem azonnal jutnak az eszembe. A név: valamely fény. Shakespeare neve tömény vér és arany és röhögés. Ady neve csak vér és arany. Moliere neve ezüst cikázás. Shakespeare fényének semmi köze az állítólagos kopasz, pul'ők arcképéhez, Moliere fényének semmi köze a rizsporos parókájához. Nekik csak szellemi arcuk van. Ha valóban alapműveket jelöl a nevük, az arcukat olvasás vagy a színpadi előadás közben a magam képére hasonltom, az én arcommá válnak, az általam vágyott arcképem hozzájuk hasonított változatává. Ha Radnótit olvasok, karcsú leszek. A naturalizmus kegyetlen, gyilkos vállalkozása, hogy a szerzők képét a könyveken feltüntetik, újabb korokban fényképen. Olyan a fülszöveg mellett vagy a hátlapon — horribile dictu, a fedélen — közölt kép, mint a körözvény: ezt az embert kell a rendőrségen feladni, ezt az embert bárki szabadon megölheti, mert bűntevő. Egyébként az is, az emberiséget jelenti fel a magasabb fórumon, amiért olyan, amilyen. Az alapműveket alkotó szerző neve a nemzetközi (bolygóközi) kém neve, arcképpel együtt közölve a szelleme aláztatik meg, a befogadó akadályoztatva van, hogy a művekből áradó szellemi arccal legyen képes szabadon egyesülni.

Előfordul persze, amikor a név és az arc meglepően fedi egymást (Euripidész, Bartók, Klee, Goethe, Tyutcsev vagy Pilinszky esetében például). Van, amikor a név maga állítja elénk az alkotó arcát (festők önarcképei, Van Clogh, Gaugauin, Csontváry, Rembrandt stb.). Ilyen esetben a dolog rendjén való, mert a képmás anyagban van. Minden más esetben az ilyen naturális arckép közlése hullarablás, lefokozás, a szellemi tagadása akkor is, ha az alkotó még él, és hozzájárulását adja (nem tudja, mit cselekszik).

A név: mágia. Az alapmű szerzőjének csak egy neve van, "vezetéknév", keresztnév nélkül. Ez maga a fogalom, az a plusz, ami a művek össz- szellemiségében az addig nem-volt, az attól fogva való. Az a ritka, ha a vezetéknév és a keresztnév — modern korban — együtt válik az Egy Névvé (pl. József Attila). Napóleon nagyon jól tudta, hogy csak egy nevet szabad felvennie.

Magtár