Irodalmi Szemle, 1996
1996/3 - ÁRGUS - Pokstaller Lívia: A semmi, a nincs, a hiány
árgus így indul a teljesség felé? Hol torpantak meg, hol követték el a hibákat? ők hibáztak vajon? Ki alakít, mi sodor bennünket? Miért sodortatunk? És megöregszünk? Valóban? Karolinát a gazdag Amerika század- eleji álma elszédíti, és soha nem heveri ki azt az utat, amelyet még az első férjével, Jánossal tett Amerikába és vissza. János az első világháború idején meghal, s még csak nem is hősként, hanem ágyban, párnák közt...a spanyolnátha viszi el. Marad a nő, a három gyerek, egy ifjú béres, a malom, a munka. És a hihetetlen akaraterő, a szikár, férfias természet, az újrakezdés reménye. Karolina keményen küzd, ár ellen úszik, és győz is — győz, de vajon milyen áron? Három szép lánya férjhez megy, a gazdaság idővel a gazdagságot is meghozza, de ez a férfimunkába, az embertelen küzdelembe belekeseredő, öregedő nő már nem tudja élvezni, értékelni az a- nyagi gondtalanságot. Szórja a pénzt, de nem leli örömét benne — az élete nem lesz könnyebb tőle. Aki a malom felvirágoztatásában a segítségére volt, társául szegődik a magánéletben, és bár a béres, Köcski Ede jóval fiatalabb Karolinánál, frigyük egy időre nyugalmat, boldogságot hoz az életébe. Ám Karolina ezzel a kapcsolattal sem tud mit kezdeni, állandó féltékenységével elüldözi maga mellől a férfit. Íme, az első történet. S én szándékosan nem használtam egyszer sem a hősnő jellemzésére a szót: asszony. Ez a kevés örömmel megáldott, megfeszített erővel dolgozó nő ugyanis ezt, az egyénisége egyik legfontosabb részét: az asszonyiságát veszíti el. Boldog, hogy győzött, elégedett, mert tisztességgel fölnevelte és férjhez adta a leányait, a legkedvesebbet is, ideig-ó- ráig meghozza számára a boldogságot az unokája, de mindennek vajon rrú értelme van , ha a legfontosabb, legszemélyesebb boldogság az asszonyiság öröme elveszett a számára? Amikor tudatosul benne az elesettsége, kétség- beesetten próbál még változtatni rajta, ruhákat varrat, fodrászhoz megy, küzd az öregség ellen. Eredménytelenül. Végül az élete minden kudarcáért a férjét okolja, s közben mérhetetlenül féltékeny. Ezzel hívja ki maga ellen a sorsot, tragédiába sodorja magát és a férfjét is: a férfi vadászpuskájával lelövi az asz- szonyt, majd önmagával is végez. A második történet hőse és egyes szám, első személyű elbeszélője Osztos Erzsébet. Az ő sorsának 'ragédiája az 56-os forradalom elbukásával esik egybe. Hiszen ahogy őt börtönbe zárták, megerőszakolták, nyomorékká tették, úgy bántak el ugyanazok ugyanúgy az egész országgal. Osztos Erzsébet sorsában sokkal élesebb kontúrokat rajzol a történelem, mint Karolináéban. Karolina életét inkább csak közvetve, a háttérből befolyásolja a kivándorlási láz, az első világháború, a gazdasági válság. Osztos Erzsébet belekerül a forradalomba — de úgy, akárcsak Pilátus a Krédóba. Véletlenül, akaratlanul, ártatlanul, szinte gyerekes naivsággal játssza végig a rá osztott szerepet. Közben soha nem vész ki a leikéből az irgalom, és az elesett emberek iránt érzett részvét. Néhány társához csapódva szinte öntudatlanul menekül el az országból, majd Belgiumban köt ki, ahol megcsillan előtte egy gondtalanabb, emberibb, normálisabb élet lehetősége.
