Irodalmi Szemle, 1996

1996/3 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: A kodifikálás lehetőségei a magyar nyelv állami változataiban

Akodi fi kálás 1 ehetőségei.

Ami a magyar nyelv részleges központ jaiban beszélt állami változatokat illeti, ezek sajátosságainak feltárásához, az implicit standard norma megismeréséhez mindenekelőtt az írott nyelvhasználatot kell irányadónak tartanunk. Helyzetünkben továbbá nem volna célszerű a standard nyelv minden használójának írásbeli megnyilvánulásait mérvadónak tekinteni, főként azért, mert kétnyelvűségi körülmények között a nyelvhasználatban alkalmasint több az ingadozás, erősebb a nyelvjárások hatása, s eleve kisebb mértékű a kodifikált standard ismerete.

Ezt figyelembe véve a mi esetünkben is érthető, ha a nyelvhasználók szélesebb köre nyelvhasználatának figyelembevétele mellett mégiscsak egy szűkebb, nyelvileg tudatosabb (és nemzeti!eg sokszor öntudatosabb) réteg nyelvhasználatát tartjuk leginkább mérvadónak, vagyis a müveit, mindenekelőtt diplomás beszélőkét, azon belül is inkább a humán foglalkozásúakét, ill. részben (kellő óvatossággal) a pedagógusokét. Vitás esetekben a kodifikálás szükségességének megítélésében kiemelkedő szerepet kell tulajdonítani az értelmiségi elit nyelvhasználatának: az írókénak, közéleti személyiségekének, a humán területeken dolgozó tudósokénak, kisebb mértékben pedig az újságírókénak, szerkesztőkének stb.

Ami a szövegtípusokat illeti, elsősorban a publicisztika, a közélet és a hivatali élet nyelvi termékeit kell figyelembe vennünk; a szaknyelvek nagyrészt figyelmen kívül hagyandók, a szaknyelvi eltérések kodifikálása — amint föntebb utaltunk rá

— nem célszerű. — A szépirodalmi szövegekben előforduló sajátosságokra is érdemes odafigyelni, mind a szerzők saját szövegében találhatókra, mind pedig a szerzők által beszéltetett személyekére. Az előbbiekre azért, mert a szépirodalom nyelve nagyrészt mentes a kontaktusjelenségektől, így föltehető, hogy a benne mégis előfordulók a beszélőközösségben általános elterjedtségnek örvendenek, a hősökét pedig azért, mert az író nyilván a legtipikusabb kontaktusjelenségekkel érzékelteti a beszélők nyelvhasználatának ezt az oldalát (amikor ez a célja).

5.2. A kodifikálás objektív kritériumai

Daneš (1979:85—9, 1986:226—9) a standard nyelv három fontos jegyéből —

(a) társadalmi érvénye, normájának kötelező volta; (b) eszköz funkciója; (c) rendszer jellege — a kodifikáció három objektív kritériumát vezeti le: (1) normativitása (társadalmi elfogadhatósága), (2) adekvátsága (funkcionális elfogadhatósága), (3) rendszerszerűsége (nyelvi, nyelvrendszerbeli elfogadhatósága). Ennek alapján a szerző fontosnak tartja, hogy a kodifikálandó jelenség (1) normatív legyen, azaz legyen az adott beszélőközösség által elfogadott vagy legalábbis elfogadható; (2) adekvát legyen, vagyis képes legyen az adott beszélőközösségben minél hatékonyabban betölteni funkcióját; továbbá (3) minél jobban illeszkedjen bele az adott nyelv rendszerébe, azaz minél jobban legyen összhangban a nyelvi rendszer addigi viszonyaival, törvényszerűségeivel.

A három kritérium a szerző felfogásában egymástól független, de nem egyenrangú: amennyiben ütközés van közöttük, elsőbbséget az elsőnek kell adni;