Irodalmi Szemle, 1996
1996/3 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: A kodifikálás lehetőségei a magyar nyelv állami változataiban
A kodifikálás lehetőségei. része a standard illető állami változatának, s lehetőséget teremt a nyelvművelő jellegű beavatkozásokra. 3. A kodifikálás lehetőségei a nyelvi rendszer egyes síkjain A nyelvi rendszer egyes síkjain a norma más-más jellegű; ebből következően ezeken a kodifikáció is más-más problémákat vet fel. A nyelvi rendszernek azokon a részterületein, melyek kevésbé alkotnak zárt rendszert, a kodifikátoroknak nyilvánvalóan jóval nagyobb a mozgásterük: e területek közé tartozik kétségtelenül a szókészlet, a frazeológia és a jelentéstan, de sok vonatkozásban a mondattan. Ezekkel szemben állnak a nyelvi rendszer erősebben strukturált elemtípusai, az alaktani és hangolni elemek, amelyek viszonylag zárt rendszert alkotnak (Benkő 1988:23—4; 1. még Jedlička 1974:57—8). (A hangtani elemek esetében pontosabban a fonológiai rendszer elemeiről kell beszélnünk, mert a fonetika területén a nagy változatosság a beszélt nyelvben természetes.) A (1) zártabb rendszert alkotó elemtípusokban eleve csekély a másodnyelv hatása, az eltérések jelentéktelenek (ha egyáltalán vannak: a meglévők inkább nyelvjárási eredetűek, a másodnyelvtől független belső fejlemények), így nincs is szükség kodifikációjukra. A változások valójában a (2) nyitottabb rendszert alkotó elemtípusokban — a szókészlettan, a jelentéstan és a mondattan egyes területein —jelentősebbek; itt merül tehát föl a kodilikáció szükségessége, s épp e területek azok, amelyeken a kodifikátoroknak valóban van mozgásterük. A magyar nyelv állami változatainak kodifikációja szinte kizárólag a szókincs területét érintené. Fontos megjegyezni, hogy ezen belül a kodifikálandó elemek jelentős százaléka nem önálló szó, hanem állandó szókapcsolat (frazéma) lenne. A szókincs rendszerébe történő beavatkozásoknak nem kell, hogy érezhető kihatásai legyenek a nyelv más rendszereiben. Ugyanakkor épp a szókincsben bekövetkező változások a legfeltűnőbbek. Az alak- és mondattanban inkább csak olyan jelenségeket kellene kodifikálni, melyek (a) regionális szinten a magyarországi nyelvhasználatban is megvannak, (b) vagy pedig megvoltak a régi magyar nyelvben, s így hozzátartoznak a művelt beszélők passzív nyelvismeretéhez, vagy pedig (c) hiányt tölte(né)nek be. E feltételek mellett szóba jöhet néhány vonzat kodifikálása, mindenekelőtt az operál ige -ra/-re vonzatáé, amely Magyarország bizonyos területein is rendkívül elterjedt. Ilyen lehet még a hasonlító határozó -tóIAtől ragja (nagyobb Pétertől), s esetleg olyan mondattani kalkok, mint az iskolán tanul/tanít, amelyek több állami változatban is használatosak, s a magyarországi nyelvhasználatban is megvan az analógiájuk (vö. konyhában/erdőben van : konyhán/erdőn dolgozik). Ám még kiterjedt felmérésekre van szükség, annak megállapítása szempontjából, mennyire elterjedtek ezek a szerkezetek a műveltek beszédében, milyen gyakorisággal jelennek meg írásban stb. A hangtan síkján nincs szükség kodifikálásra; inkább az volna a kívánatos, hogy a regionális kiejtést Magyarországon is nagyobb mértékben engedjék be a
