Irodalmi Szemle, 1996

1996/3 - Kovács Sándor Iván: Kárpát szent bércére...

Kazinczyt csak rabsága vetette a messzibb morva vidékre, Ujhely és Bées, Szarvas és Késmárk között azonban mindenütt otthon volt, s utazási élményeit azonnal levelekbe, naplókba vagy később kidolgozott útirajzokba, tárcákba foglalta, amelyeket többnyire meg is jelentetett. (1733—1831 közötti utazási műveinek gyűjteménye, amelyre a továbbiakban hivatkozom, 1994 karácsonyára jelent meg — használhatatlan mutatókkal s földrajzi mutató nélkül — Busa Margit kiadásában.) Az 1820-as évek elejétől feltűnő romantika, romantikus szavaknak és fogalmaknak az újszerűen látott és újfajta élményeket ébresztő tájra alkalmazott romantisch jelzőjét Sárkány Oszkár szerint először éppen Kazinczy Ferenc öccse, a katonatisztté lett László (+1807) alkalmazta Száva melletti hegyi tájak jellemzésére. A Tudományos Gyűjtemény 1822. évfolyamában úgy határozzák meg a romantikust: "egy tájékot annyiban nevezünk romantikusnak, amennyiben andal- gásba vagy más éjfélé érzésekbe merül lelkünk annak látására". (Vesd össze ezt Berzsenyi húsz évvel korábbi Múlandóságával: "Itt lakik a képzelődés" stb.) Kazinczy Pest-Buda és Bécs urbánus díszletei között, a városias forgatagban érezte igazán jól magát. "Nékem az emberiség, s Pest s Buda tája, hazám " — fogalmazta meg fővárosközpontú hazaeszményét és hazafiságát (Misoxeniá). A városokban is az irodalmi társaságok, könyvesboltok, múzeumok, műemlékek, képzőművészeti alkotások vonzották (a reformkori Pest lüktető életéről, 1828-ból különösen érzékletes leírást hagyott ránk), de imádott utazni, tájakat látni-ítélni is, és utazási műveiben a romantikus tájszemlélet képviselője. A szepességi Hotkóc (Hodkovce) vidékéről és angolkertes várkastélyairól kétszer is leírja: "tündéri (romantisch)" (1806); a gőzhajóval, kocsival oda-vissza átutazott Visegrád—Esztergom közötti Dunakanyarról is úgy ítél: "romántos völgy" s "romántos táj" (1831). "A romántos táj egyezésben álla lelkem busongásaival" — teszi hozzá a korfelfogásnak megfelelően, s "a vallás szent jelét" a Duna fölötti dombon képviselő esztergomi bazilikáról is megjegyzi (építése közben látta): "több hatással" bír a dombon, "közel a fel legekhez." (mily költői túlzás!), "mintha a völgyben állna". A romántos táj és az eszményi helyen magasodó "szent jel" igézetében "elmondd egyik énekét", azaz versre fakadt, az istent tagadó bölcsek s az istenek ellen lázadó gigászok példázatával élve: "Ekként diihüttek egykor az elfajúit/Tellus szülöttjei ellenetek: de Zeusz / Fel költ; futárnak ők, s az. ádáz / Enceladust leteríté az Aetna". Ka- zinczynak tehát Zrínyi oly kedves Enceladusa és Etnája ötlik elméjébe. Az is isnpirálhatja, amit most nem lát, amit most ki nem mond: a Duna északi túlfelén emelkedő "rettentő meredekség" félelmetes "sárkánya", a "Kárpáthús", amely "hosszú farkával (...) Liptó felé elenyészik". (A hotkóci úti tárcából idézem még alább ezt az ott gazdagabb, részletezőbb Kárpát-rajzot.)

A Kárpát látványként felsejlik már Kazinczy egyik első (meg 1789-ből való) tájképének hátterében. íme: "Miskolcról /sok áig (...) töltés van a Sajó miatt (...) Erről most tisztán láttam ki a Carpathust, melyre az Avasról oly haszontalanul kandikáltam, mert közötte és Miskolc között semmi magas hegy nincsen, bár csak közelebbről láthatnám hamarább!"

Kazinczy ezt a Miskolc és Sátoraljaújhely közötti tájat, a Hegyalját szerette fiúi hőséggel, a Tátra afféle titkos, vad, vágyott szerelme volt. "Már előttem feküdt

Kovács Sándor Iván