Irodalmi Szemle, 1996

1996/3 - Kovács Sándor Iván: Kárpát szent bércére...

"Kárpát szent bércére..." nem tolakodott, itt magyar minden, jó és rossz; s ez engem jobban gyönyörködtet, mint a majommíveltség; jobban mint a dunántúli civilisatio, melyben semmi köszönet, s »mely néz Damaskus felé« Erdélyi, a specialista, mintha nem hallott volna Erdély nyelvéről, népköltészetéről! Provinciális és nemzeti elfogultságában kirekesztő. Egy Heves—Tisza közti romlatlan nyelvű "Toscanát!" képzel el az egész országot övező "rongyollott" peremek "körültépésé"-vel! Ami a Dunántúlra vonatkozik, arra feleljen Babits: Dunántúl "hasonló" legszebb részeiben Itáliához, Firenze környékéhez. Nem csoda, ha a dunántúli írók állnak a latin könnyűséghez és eleganciához legközelebb. Azonkívül a Dunántúl Magyarország nyugati vidéke, legkulturáltabb vidéke, legközvetlenebb érintkezésben a Nyugattal (Erdélyi: "Da- maskus"-szál!), előkelőbb vidék: s a dunántúli kovász adta mindig irodalmunknak az általánosabb, kevésbé népies, összefogó, előkelőbb, európaibb jelleget. Erdélyi replikája: "A magyar jeUemzetében egyik fő vonás a szabadságszeretet, s az igaz magyar faj a »Tisza boldog partjai mellé«, a síkságra telepedett."

Ezt az "idealizáló Alföld-szemléletet" Horváth János Erdélyinek A magyar népdalok (1846) című tanulmányával így jellemzi: "a magyar népdalokban leg- igazabbak a pusztai népdalok, miután annyira egyezik természetünkkel a pusztai élet (...) Az a nagyság, mely a szem előtt feltárul, sőt kimegy annak határaiból s mintegy a végtelenségbe foly el, lehetetlen, hogy a fenséges érzetét fel ne támassza keblünkben ". Horváth mintha némi iróniával kommentálna: "Itt hát végre meg van nevezve az. az esztétikai érzés, melyet a végtelen síkság ébreszt szemlélőjében. Esztétikailag ezzel meg van törve a hegyvidék egyeduralma, az Alföld pedig, minthogy néprajzilag is magyarabb nála, a népies felfogás szemében már le is győzte a Felföldet."

Ennek a népies felfogásnak lesz Petőfi a kiteljesítője. Erdélyi (és sógora, a szintén pusztaimádó Vahot Imre) "a puszta tájak önálló esztétikai értékét egyszersmind Petőfihez átvezető szimbolizmussal gazdagítják" — állapítja meg u- gyanott Horváth.

A két Kazinczy: a hegyek és a Felföld

Petőfi Alföldje és "zordon Kárpát"-jai ellentétpártja előtt ellene kell még vetnem Erdélyinek a másik tájeszményt, a dombos-hegyest képviselő Kazinczy Ferencét. Erdélyi tizenhét éves, amikor 1831-ben Kazinczy meghalt. A széphalmi mester más ízlést, más generációt reprezentál, de ő is ugyanannak a kies északkeletmagyarországi vidéknek volt a lakosa, mint Erdélyi János. Erdélyi a hegyes Ungból került Patakra, a dombos Széphalom mellé, házitanítóskodott a felső-zempléni Cselejben, nevelősködött a gömöri Berzetén, majd pesti kitérője és külföldi útjai után haláláig Sárospatak polgára lett. Az urbánus ízlésű Kazinczy rajongott ezért a festői zempléni-abaúji országszegletért, a jobbágyivadék Erdélyi a népiesség eszményi tájának hitt síkvidéken érezte jól magát, s még Berzetét is idegennek találta.