Irodalmi Szemle, 1996
1996/1 - Dana Podracká - Vladimír Mináč: Disputa Ľubomír Feldekról
Jellemző erre az igazságra a színészekről írt verse, amelynek soraival az ellenzéki kürtöt megfújta. Ha jól tudom, a politikát, a politikusokat akarta vele célba venni, csakhogy — ahogy ez a mi tájainkon gyakran előfordul, rókára célzott, s bakot lőtt. A pozsonyi "fehér ház" a Roháč című vicclapban megjelent verset* észre sem vette, s csak akkor foglalkozott vele, amikor a felbőszült színészek feljelentették. Ez azonban csupán a külső történet, a Feldek-ügy igazi kérdése: miért éppen a színészeket kezdte ki a költő? Bizony a színészek többé-kevésbé cak azért szerepelnek F-’eldeknek ebben a versében, mert sokkal híresebbek, híresebbek voltak és híresebbek is lesznek, mint a leghíresebb lírikusok. Ez bizony régi vita a lant hangja és a lant pengetője között, a szó alkotója és a — hogy is mond jam? — előadója között. Hajdan, még a szerepek fatális elosztása előtt, minden egységben volt, a víz egyetlen forrásból fakadt, a verseket szavalták, a színész egyben költő is volt, s a költő egyben színész is. Én, azokban a féltörténelmi időkben, amikor a lírikusok legalább még félig színészek is maradtak, sokszor hallottam saját verseiket szavalni olyan lírikusokat, mint például Janko Kostra, aki zseniálisan játszotta a tapasztalatlan és szégyenlős embert, s hallgattam igazi államtanácsosok és lírai tábornokok magabiztos szavalatait. A lírikusnak joga van játszani, sőt joga van színészként szerepelni, l-’eldek azonban többet akart: fellázadt, a tehetséges, de amatőr mímus a profi színészek ellen fordult, mint a lázadó jobbágy az úri képviselete ellen. S ebben az egy politikai pamHetben csírájában ott van Feldek valamennyi politikai pamflet je, amelyeknek nem csupán az ellenfél megsebzése a célja, hanem az is — s ez Feldek számára talán lényegesebb is —, hogy a szerzőjük saját magát juttassa színre. Inkább a halált, mint elfelejtve élni, inkább legyek kitaszított, minthogy kiessek a köztudatból! Sok lírikus, művész és egyéb polgár vallja ezt, de nem mindenki viszi az ilyen meggyőződését a hiúság bolhavásárára. Feldek híres empatista. Mint minden jó játékost, izgalomba hozza a saját játéka; ne feledjük, hogy ezt a játékhoz való viszonyát volt kitől megtanulnia, egy sokkal nagyobb játékvirtuóztól, az ön által is emlegetett pártfogók közül a leg- nagyobbtól, mondjuk ki: Válóktól**, hogy mindenki megértse. A külalak mindig sokkal láthatóbb, mint a belső értelem. Milyen belső értelme van a feldeki ugrásoknak? Nem magában a kosztümváltások, beugrások és mimikái grimaszok folyamatában van ez az értelem? Hajdan ifjúkoromban nagyon közkedvelt tánc volt a shimmy, azaz a simi. A vezérdallama valami olyasmi volt, hogy "simi ide, simi oda, egyet balra, egyet jobbra!" Miért ne? * 1988-ban. (A szerkesztő megjegyzése.) ** Miroslav Válek. költő, az 1968 utáni husáki konszolidáció kultuszninisztere. Disputa Ľubomír Peleiekről
