Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Dana Podracká - Vladimír Mináč: Disputa Ľubomír Feldekról

Dana Podracká Vladimír Mináč

Miért is ne örülne a táncos vagy a lírikus a maga előidézte változásoknak? Miért ne szeretné saját egyedülálló akcióját, amikor folyton olyan idegen aktivitások között leli élnie, amelyek összefognak a személyisége ellen, s a szükségszerűséget végzetként erőltetik rá?

S még mindig a lázadásról beszélek. Ha nem gondolunk szüntelenül a feldeki belső értelemnek erre az alapmozzanatára, akkoi a feldeki költészetnek csak a felületét, azaz a politikumát érthetjük meg, vagyis nem értünk meg belőle semmit.

Ez pedig baj lenne nemcsak Feldek számára, hanem a szlovák irodalom számára is, hiszen Feldek egyebeken kívül a szlovák szó mestere is, s az is marad, bakafántoskodjon bár a közéletben, ahogyan csak akar.

A hatvanas évek közepén kölcsönvettem Feldektől egy négysorost, s megtettem A nemzet él itt című esszém mottójául: "Vonul a szírünkön át az /ősök: /hősök és gazok/menete."

Akkor nem vettem észre a versben az emberek kegyetlen apodiktikus felosztását hősökre és gazokra, alighanem lírai dísznek véltem a sort. A költő ifjúságához akkor illett is az erkölcsi rigorozitás. Ám a többnyire barátságban átélt közös harminc évünk után attól tartok, hogy a Feldekben mindmáig nem fejlődött ki az árnyalatok iránti érzék, hogy a lírában s a drámában is csupán a fény és árny közötti vitát szereti, hogy csupán barátot és ellenséget ismer. Annyi év után bizonyára megszokta a saját leleményeit, játékait és hibáit is, s talán büszke is rá, hogy ő profi nonkonformista. Csakhogy az egyetlen dolog, amire a költő büszke lehet, az a verse.

Fordította P. Olexo Anna