Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Dana Podracká - Vladimír Mináč: Disputa Ľubomír Feldekról

azonban gyakran csupán az egykori szenvedők elmésen leplezett bosszúja. Hiszen az, aki híján van az tapasztalatuknak, nem olyan, mint ok, semmit sem érthet meg, semmit sem tud az erőszakról, sem a gyöngédségről, s mivel igazi demokrata nem lehet, lesüllyed a választók ostoba tömegébe.

Huszár Tibor ismert fényképén a gyengéd forradalom emlékezetes 89-es évében a "felszabadult csajkákkal" teleszórt lipótvári börtönudvaron a rabok vállukon viszik védőjüket, pártfogójukat és királyukat — Feldeket. Tisztelegnek előtte, hiszen Feldek szerint ők a "saját áldozatukkal

kövezték ki a demokráciához vezető utat". Feldek számára a börtönudvar a a megfelelő, sőt a legmegfelelőbb politikai színhely. így alakul ki a költő boldogságot sugárzó hármas portréja, amelyben 40 év után korábbi önmaga egyesül az apai örökséggel és a haveli hagyományokkal*, sőt egyesül az áldozat-tömeggel is, hogy ezzel egy időre a felgyorsított várbeli történések tribunjává váljék.

"Benne a felforgatás fájdalomcsillapítójához szoktatott disszidens agy álcázta szüntelenül a célt" — írjaFeldek a halott apjáról, és az élőkre gondol —, "azt akarta, amit nem akart, nem akarta, amit akart." Ez a költői nekrológ mintha ugyanakkor diagnózisa lett volna az álcázott célnak, amelynek értelme — a tagadás volt. Hasonló szofisztikus találós kérdést út Feldek annak idején (a totalitarista rendszerben, az igazságot álcázva) a hazugságról: A férfi megpróbálja kiköpni a hazugságot, / de a hazugság a szájpadlásához tapad, / s nagyra nő a szájában, / s mikor végre sikerül kiköpnie, /a szó mintha gumiszalagra volna kötve, /minél messzebbre köpi, / annál hevesebben pattan a szájába vissza, / a férfi nem szabadulhat a hazugságtól, / s tudja, hogy az. a valami, / amitől nem szabadult meg, / az. a hazugság." Hazugság — hol a hazád'? Ezt a hazát valóban a költő Seggnyalás című versének igazában kellene keresnünk, amelyben egy pillanatra eltűnik az apa vértje, s a harcos fiú egyszeriben teljes "római" meztelenségében jelenik meg? "Nekem is csak az a szerencsém, nyalhatom néhány Fő Fontos seggét. Büdös bár, és fáj a nyelvem is nagyon, nincs kedvemre az egész, de — nyalom."

A nemzedéktársak sorsa gyakran hasonló a királyok és cohorsaik sorsához. Ön bizonyára jól emlékszik Ján Stacho és a "nagyszombati csoport" nagyszerű felvonulására, "betörésére" az "ész korszakába", a képi szen- zitivitás meghirdetésére a Mladá tvorba hasábjain, Feldekéknek a rimbaud- i részeg hajóra való felszállásukra s arra, hogy ez a hajó végül a felszállók lázári sorsának zátonyára futott. Tudom, Feldeket sohasem merték kikezdeni, sok pártfogója volt, és nagy rokonszenvnek örvendett, de most sem a trónusok és királyok, hanem az eszmék felcsrélhetőségéről akarok szólni. Míg Stacho belépett Lázár "szájába", hogy — elfogadva a fájdalmat — "a lábához, hordja a szél az aranyló leveleket", Feldek a poétika 1 í r á j át -1 a n t j át

* A szerző itt feltehetően 1 lavel börtönben eltöltött éveire s arra az amnesztia-rendeletre utal, amellyel az író elnökké választása (vö. "várbeli történések"!) után megnyittatta a börtönök kapuját. (A szerkesztő megjegyzése.)

Disputa Ľubomír Felelőkről