Irodalmi Szemle, 1996

1996/2 - Kovács Sándor Iván: Kárpát szent bércére...

"Kárpát szent bércére

a viszonzatlan szerelmébe beleőrült Byblis változott forrássá, majd vízfolyássá (Ovidius: Metamophoses IX, 418—664; vö. Stoll Béla, Antik Tanulmányok, 1957.).

De van Petőfinek 1845-ből Kárpát-antropomoríizálása is! A Száz alakba... öltöző szerelem romantikus invenciója mélyén is az ősi metamorfózis-képzet rejlik:

Néha gazdag utas vagy, s szerelmem Mint az. útonálló, megrohan,

Néha meg mint jámbor alamizsnás Lép eledbe alázatosan.

Majd Kárpát vagy, s én ott a felhó',

S mennydörgéssel ostromlom szived. (...)

De idézhetném Vörösmartyt is. Zrínyi leglelkesebb reformkori olvasóját, aki Petőfi metamorfózis-ötleteit csak bátoríthatta (Ábránd, 1843):

Szerelmedért ľa lennék bérc fején,

Felölteném zöld lombozatját,

Eltűrném villám s vész haragját,

S meghalnék minden év telén Szerelmedért.

Szerelmedért Lennék bérc-nyomta kő,

Ott égnék földalatti lánggal,

Kiolthatatlan fájdalommal,

Es némán szenvedi),

Szerelmedért.

Sziklabérc gyomrában égő-reszkető kő — ehhez hasonló Petőfinél a Sz.écsi Mária (1847) 39. versszaka:

Reszket a szivem, de nem mint rózsafa,

Mely fölött elsuhant az esti fuvalom;

Reszket a szivem, mint a kárpáti szikla, ha Földindulás tör át rajta sziláján.

Bástyás az. én szivem; nagy szenvedély kellett,

Hogy megódíthassa e páncélos keblet.