Irodalmi Szemle, 1996

1996/2 - Kovács Sándor Iván: Kárpát szent bércére...

poémájára (Mór ho! — Pusztítsd el!), Andrej Sládkovičra (Marina), Janko Kráľra (Orol vták — Sasmadár), Ján Boltóra (Smrť Jánošíkova — Jánošík halála), és arra a Janko Matlíškál "halhatatlanná tevő" versre (Sziklay László szavai: A szlovák irodalom története, 1962), amely "a ^túr-iskolának volt nemzeti dala és Csehszlovákia megalakulása után az álhimnusz második része lett". A Nad Tatrou sa blýska (Villámlik a l átra fölött) löhb magyar fordításban is ismert. A fiatal Nagy László 1949-ben még a csehszlovák himnusz részeként fordította le első sorait. Azóta önállósodott a szöveg, s "a három forradalmi lángnyelv" is átadta helyéi Szlovákia címerében a Tátra csúcsainak (és kettős keresztnek). Annál is inkább, inert "A Tátra nemcsak a szlovákság romantikus jelképe, hanem a múlt századi szlavisztika ideologikummá lett tanításaként az egész szlávság bölcsője, tehát a szláv összetartozás szimbóluma is." (Kiss Gy. Csaba: Közép-Európa, nemzetek, kisebbségek, 1993.)

Amikor jelen írásomban a Tálra magyar irodalmi jelenlétének néhány fontosabb nyomát végigkövetem, megkülönböztetem a hegyég fent körülírt kétféle értelmét, de nem annyira a magyar irodalomból szinte teljesen hiányzó nemzeti-politikai szimbólumtartalmát, hanem inkább a természet fenségét megtestesítő jelentését tartom szem előtt. Elsősorban arra törekszem, hogy költői megjelenítésének maradandóbb poétikai módozatait és esztétikumát ragadjam meg.

A magyar költészet Tátra-cmlítéseiről lesz tehát szó; a tapasztalat és élmény tudományos reflexióit nem tárgyalom. Máshol és máskor, a késmárki német David Prölich XVII. század eleji Tátra-túráját értelmezve erről már szóltam (1968); egyéb XVII—XVII1. századi leírásokat láss Posewitz Tivadar német szövegeket közlő gyűjteményében (Régibb látra irodalom, 1904).

A tudós Prölich személyes hitellel emlékezett rá, hogyan mászta meg 1615-ben a Lomnici-csúcsot, s eközben miféle hasznos földrajzi és meteorológiai ismeretekre tett szert. A l atrát verseikbe író magyar költők közül többen nem is jártak Liptóban és a Szepességben, esetleg messziről sem látták a Tátra bérceit. De elképzelték és a tudománynál hatásosabb művészi hitellel, mintegy a látvány látomásaként, képszerűen és belső jelentését kifejezve ábrázolták.

Ľzt a felfogást Weöres Sándor legkedvesebb régi költőjével, Ungvárnémeti Tóth Lászlóval célszerű megvilágítani. A Psychébe belefoglalt Ungvárnémeti- versek között olvasható Az. istenülés dicsősége ezzel a Tátra-utalással:

Setét köd lepi bé Tátra derekát,

S nagy éjfélt huhog sok száz bcigolv A hegynek tövéből:

Zeusz mai/arát pedig a tetején Fénytenger övedzi.

Jó szem kiállhat minden siígárt,

S bár hátat vet olykor a nap reánk,

Új meg új vidékre adja áldásait.

"Kárpát szent bércére..." 41