Irodalmi Szemle, 1996

1996/2 - Kovács Sándor Iván: Kárpát szent bércére...

Kovács Sándor Iván

Ezt a két disztichont rá is vésték a vaspiramis "2. kelet felé" eső oldalára. Az emlékjel aztán — így a tudósítás — "számos, több szomszédból összetoldult nemesség részvevő (sic!, K.S.I.) jelenlétében, mozsárdörgés között ünnepiesen lepleztetett le".

Nem tudom, meddig állott fenn (s megvan-e még) a vasgúla, Vörösmarty Kriván-epigrammáját mindenesetre megőrizte az idő. Először a lelenkor szóban forgó száma közölte, s én most a kritikai kiadásból idézem (1962), onnan véve a rá vonatkozó információkat is. "Örömmel értjük — írja a Jelenkor tárgyilagos tudósítója —, hogy az ünnep nyilvános nyelve a nemzeti volt, különösen az emlékállító hazafi és gróf Serényi beszédeik {..ľ) magyarul zengettek; a társülkodás azonban az ebéd felett, s az énekek és versek, melyek ez alkalomra készültek, vegyesen e vidék valamennyi nyelvein folytak. Pompás tűzijátékkal végződött késő éjjel az ünnepély."

Aláhúztam, hogy "az ebéd felett" ünneplők a Krivánt környező vidék "valamennyi nyelvein" beszéltek: németül is, szlovákul is, talán lengyelül is a magyar mellett. Már a megemlített notabilitások is ezt a sokféleséget reprezentálják. A Münsterek és a Thuránszkyak a XVIII—XIX. században pozsonyi szerzetesek, kassai polgárok, nagyszombati papok (adataim Szinnyei írólexikonából valók), Zipszer Keresztélynek a neve felvidéki cipszerre utal, és csak gróf Serényi a magyar nemes. (Fényes Elek "statisztikai és geographiai" Magyarország-kézikönyve szerint 1837-ben a Szepesség lakosai "nyelvökre" nézve:"91.768 tót, 22.362 orosz, 64.503 német, 1405 zsidó (...] de a nemesek és polgárok többnyire magyarul is beszélnek".)

A Tátra természeti csodája az emberiségé, mindnyájunké; a szlovákságnak azonban "szent hegye", Szlovákiának jelképe is, és a valaha környékén született cipszer-németnek, lengyelnek, magyarnak ugyancsak többet jelenthetett nagyszerű természeti tüneménynél. "»A Tátra Szlovákföld kővé változott, kemény anyagban testet öltött ideája« — írja Jozef Miloslav Húrban 1846-ban a szlovák irodalom addigi történetét összefoglaló tanulmányában.” (Idézi Kiss Gy. Csaba: A Tátra és az Alföld, 1978.) A késmárki Tátra-kutató és ásványgyűjtő Christian Generisch, akinek Reise in die Carpathen... című könyvét a Tátra-tudósnak szintén kiváló (s Goethével is levelező) geológus és teológus Sámuel Bredeczky adta ki (1807), egyenesen "Isten templomának” definiálja a Tátrát: "Ki nem ismeri fel itt a világ nagy építőmesterének céltudatos művét? (...) Micsoda hatalmas, feltornyozott tömegek, melyeket a szem nem győz eleget nézni! Magas, sziklás csúcsaikkal napkeltekor mintegy tűzbemártva tűnnek fel. Itt van az O temploma, ahol az Ő művei beszélnek nagyságáról!" Maga Bredeczky hasonló alázattal lelkesedik: "A Tátra a legméltóságosabb oltár, a Végtelennek mérhetetlen temploma!" (Beytrüge zűr Topographie des Königreichs Ungam, 1803. A két szerzőt Sárkány Oszkár idézi: A tájeszmény változásai a magyar költészetben Petőfiig, 1935.)

Visszalépve még a szlovák irodalomhoz, köztudomású: alig van szlovák író, akinek művéből hiányozna a Tátra-mítosz, a Tátra-szimbólum. A Štúr-iskola írói közül legyen elegendő utalnom csak Samo Chalúpka ősidőkbe visszavetített