Irodalmi Szemle, 1996

1996/2 - Vörös István: Játék ebédlőasztalra, függönyre és napsütésre

Játék ebédlőasztalra, függönyre és napsütésre

A lakás fél órával ébredés előtt: A hanyagul összehúzott függönyön át már bezuhog a fény, a csipkefüggöny pöttyözött fénye és szaggatott árnyéka, sárgán világít egy háromszögben a padló, hátrébb két alvó lélegzetének ritmusa jár le-föl, mintha a tegnapi vacsora otthagyott szennyes edényein ugrálna valaki, egy apró emberke, puha papucsban, tányérról tányérra, és néha odébb tolná a tortától színes süteményes villát.

Mért felejtettünk ott mindent a/ asztalon, és mért mentünk olyan sietve aludni? Azért, hogy másnap, fél órával ébredés előtt, tehát most, az asztal, úgy ahogy van, tányérjaival, félig ivott poharaival, tálcán felejtett tortájával terepasztalul szolgálhasson.

Alszunk, és fél órával az ébredés előtt a szomszéd szobában, ahová a háló egy szárnyas ajtóval átnyílik, terepasztal áll. A tányérok között kanyarog a nagykörút, egy villamos most fordul ki rá a remízből jövet, a boltba épp tejesládákat cipelnek be a járdáról, az ú jságárus ollóval átvágja az egyik csomag újságon a spárgát, mint valami köldökzsinórt — erről még lesz szó.

Minden egyszerre történik itt a terepasztalon, és nem messze innen, kint a valóságban. Az újságárus a sarokba dobja a zsineget, kiteszi az újságot a standra, sejtelme sincs, hogy a mozdulata az asztalunkon megismétlődik. Alszunk.

lvgy autó hatalmasat fékez, a vezető szentségelve szidja a zöldön átmenő gyalogost, mind a ketten az öklüket rázzák, reggel van, indulnak a munkába.

Huszonöt perc van ébredésig. Ki az a kis ember, aki az ebédlőben, a leszedetlen asztalon, tányérról tányérra ugrál? A terepasztalhoz képest túl nagy, épp végig tud feküdni egy kanálon, de valóságnak túl kicsi. A keltőóra sűrű ketyegése úgy s/alad utána, mint a kerítésen átugrott kutya a gazdája után.

1 is valóban, jönnek a kutyasétáltatók. A Pozsonyi úton egy olasz agár szedi a lábát, kisebb, mint egy csivava, méretben ő illik egyedül az asztalon.

VCJW^SiifiAN