Irodalmi Szemle, 1996
1996/2 - Tar Sándor: Suhanó ájulat
ellátja addig azokat a gépeket is. Székellyel, a másik szomszédjával is jól kijönnek, de Árpival valahogy jobban, Székely egy kicsit beképzelt, de az is lehet, hogy valaki csak ráfogta valamikor, és rajta maradt. De hát mindenkinek van valami hibája. Kisárpi például állandóan izeg-mozog, tud mindent, pedig látszólag el se mozdul a helyéről. Néha ráüt Gyula gépére, énekel, fütyül, amit persze nem lehet hallani, máskor kiabálva mondja a híreket, röhög. Telik az idő. Kisárpival azért is jó dolgozni, mert figyel addig, amíg ő átlép Nellihez, a komplettírozóba. A gépen általában négy-öt perc alatt megy le egy szál anyag, ha az ember úgy intézi, hogy mind a hat rúd nagyjából egyszerre fusson ki a befogópatronból, akkor van néhány perc szabadideje. Gyula ilyenkor int Kisáipinak, az pedig csóválja a fejét, és nevet, ami annyit tesz, hogy eredj, te agy alágyult. () pedig kisomfordál a vécére, mintha ott lenne dolga, onnan kilépni az udvarra már szinte semmi, és futás. El az épület mellett, be a köszörűüzembe, ott végig a folyosón, aztán megint kint a/ udvaron vágtázni egy kicsit, még jól is esik a levegő, aztán át a melegcsarnokokon, vasraktár, hulladéklerakat, szállítás, komplettírozó. Addig persze itt-ott akadályok: teherautók rakodnak az útban, ha ismerős kiabál utána, meg kell állni, de morcos művezetők is ráripakodhatnak, mit keres maga itt? Mit! A semmit! Nem fogok maga helyett dolgozni, ne szarjon be! Ilyeneket mondana nekik legszívesebben, de inkább csak motyog valamit, mutogat és rohan tovább. Nem kell velük törődni, nem kell törődni senkivel, és akkor mindjárt ott is állhat az ajtóra vágott kis ablak előtt, zihálva, izzadtan, hogy benézzen, ha csak egy pillanatra is. Ott pedig Nellikét láthatja a többi asszony között, amint egy hosszú asztalnál különféle műszereket rak egy dobozba. Ha szerencséje van, felemeli a fejét, kinéz a kis ablakon, és ő is mosolyog, és ő is csóválja a lejét, mint Kisáipi. Mostanában szerencséje van, mert már ismerik, és szólnak Nellikénck, ha őt meglátják. Többre nem is igen futja az időből, sietnie kell, hogy visszaérjen, mire kiürülnek a gépek. Vissza pedig ugyanúgy: szállítás, a hulladéklerakat akadályterepe, a hűvös vasraktár, melegcsarnok, az udvaron felemelt karral mélyeket habzsolni a levegőből rohanás közben, mint aki bolond, majd megint a köszörű, és ha azon is át jutott, tulajdonképpen már vissza is ért. A köszörű a legnehezebb, ott majdnem mindig megszólítják, tiszta üzem, neki meg mocskos a ruhája, de majd egyszer pofán csap valakit, és megnyugszanak. Mehetne végig az udvaron át is, de az nagyon hosszú, már próbálta, és nem ért vissza időre, Kisárpi pedig hőzöngött, hogy le fogja állítani a gépeit, ha legközelebb így eltűnik. Aztán elmagyarázta a fiúnak a dolgot. Elmondta neki, hogy van a komplettírozóban egy ismerőse, késeibb pirulva Tar Sándor
