Irodalmi Szemle, 1996
1996/2 - Tar Sándor: Suhanó ájulat
gubanc, akkor csak gyűri, gyűri a gép, a/tán egyszer csak felkapja valamelyik orsó, megpörgeti, és ki lúd ja, hol tes/i le. Húzni kell hátra, kazalba, aztán vasvillával kiszedni, hordókba rakni, amelyeket majd elvisznek a darálóba. Néha meg kell mérni a sablonnal egy-egy darabot, de ezt már inkább a nyiszlelt Tóth csinálja, ő a gépbeállító. Ha kifogy az anyag az adagolóban, új szálat kell befűzni, gyorsan, de ebbe nem szakadt még bele senki. Néha kirántja a gép a háromméteres szálat a védőcsőből, és megcsóválja, mint az ostort, mindegy, ki áll az útjában, abból úgysem sok marad. Olyan is van, hogy a kés lepattint egy körömnyi szemcsét vagy csak egy szikrái, az aztán mint a villám, kirepül és azonnal beleég valamibe, ruhába, szembe, bőrbe. Ilyenkor azt mondják, anyaghiba. Mindenki visel valamilyen jelet, Gyula a homlokán és a bal melle alatt. Aki megvakul, az már nem jön ide vissza. Van szemüveg is, de nem hordja senki, percek alatt ellepi az olajgőz, és nem látni rajta semmit, akkor meg minek? Amúgy jó hely ez itt, a pincében, meleg van télen is, és nem nagyon mászkál erre senki, féltik a ruhájukat. Ha valami látogató fejesek érkeznek díszben, nyakkendősen, azok is megállnak lent, a lépcsőnél, leköszönnek, aztán fordulnak is vissza. Onnan csak az olajfelhő látszik a sárgás félhomályban, az idegesen rángatózó, csattogó gépek, néhány bágyadtan ténfergő, csatakos ember. Néha riadt iskolás csoportok jönnek le egészen a lépcső aljáig, tovább már ők sem, ott magyaráz nekik valamit a kísérő, biztos olyasmit, hogy na, ilyen a pokol, gyerekek, látjátok? Két gépet kezel egy ember, bár van, mikor csak egyet, ha kevés a munka, és van, mikor egyet se, olyankor a művezető elküldi szabadságra először az emberek felét, aztán meg többet, de kettő-háromnak maradni kell akkor is, ha semmi munka nincs. Ettől aztán néha kiszámíthatatlanná válik a fizetség, de eddig nem volt különösebb baj ebből sem, kisebb viták akadtak eleinte, de a végén mindenki meghúzta magát, manapság örül az ember, ha van munkahelye. Most van munka, mindenki pörög egész nap, hol az egyik géphez, hol a másikhoz, ezek szemben vannak egymással, közöttük a dolgozó. Gyula emlékezett, hogy annak idején Kisárpil úgy vette fel a művezető, hogy megkérdezte tőle, tud keringőzni? Az alacsony, gyerekképű ember elmosolyodott, és azt mondta, tudok. Na, hadd lássam, firtatta tovább a művezető. Kisárpi nevette. Na, kiáltott rá a főnök, azt hiszi, viccelek? Megfogta a fiatalembert, és csaptak néhány kört az irodában együtt. Jó, mondta aztán a fiúnak, de egy kicsit még gyakorolnia kell. Holnap bekörözhet. Azóta Árpi is ott keringőzik a gépek között egy nagy, hosszúkás égésnyommal a nyakán, későn vette észre a kúszó forgácsot. Gyula pont mellette. Jól megvannak egymással, ha egyiküknek ki kell menni, a másik Suhanó ájulat
