Irodalmi Szemle, 1996

1996/2 - Tar Sándor: Suhanó ájulat

TAS SÁNDOR

Suhanó ájulat

Reggelinél Gyula a pad szélén ült, egészen kint, úgyszólván lél seggel a deszkán, de neki ez így éppen megfelelt. Mindig ott ült, lehet annak már vagy tíz éve. Esetleg húsz. A többiek jöttek-mentek, nyüzsögtek, hol itt ültek, hol ott, volt, aki aztán már sehol, felmondott, elküldték, meghalt. A padot is arrébb tették néhányszor, most a fal mellett állt, nem valami jó helyen, mögötte az ablakot nem lehetett rendesen kinyitni, mert akkor valaki mindig beleütötte a lejét, ha meg becsukták, beszorult a bűz és a meleg. Annyi baj legyen, mondta a művezető, mikor szóvá tették, valami kis kényelmetlenség maguknak is kijár, nem lehet olyan minden, mint a Hiltonban. Hát olyan nem volt, az biztos.

Az asztal viszont rövidre sikerült valamikor, így aztán Gyula például már a térdéről evett, de neki ez is megfelelt, amit ő hozni szokott, az elfért a két markában: egy májkrém, egy darab kenyér vagy két kifli, fél liter tej, kiöntve egy nagy csuporba a lábánál, a betonon. A konzervet a kis bakköszörűn nyitotta fel, és egy kiskanállal rakta a szájába. A többieknek már nagyobb hely kellett: zsíros papírokba csomagolt maradék húsok kerültek elő a táskákból, tojásrántotta két összeborított kenyér között, savanyúság, tej vagy tea, tegnapról maradt pörkölt egy kis edényben, ilyesmi. Takács néha bort ivott a reggelihez egy fehérre festett üvegből, és nem adott senkinek. Az asztal alatt vasrudak, ládák, limlom, összevissza dobálva, mindenki arrébb rúgott valamit, hogy a lábának helyet csináljon, a másik meg vissza, ezzel is telt az idő. Pár lépésre reszketve bőgtek az automaták, szám szerint húsz, égett szagú olajfüst úszott közöttük, kavarogva megfeketült, apró ablaks/emekig. Reggeliidőben alapjáratban mentek, szinte csendben, aztán majd másként lesz, felpörögnek a hajtóművek, a kések kapkodva vágnak a vastag rudakba, és dől a forgács az olajsugár alól forrón, kékre égett spirálban, füstölve.

Ma valahogy mindenkinek jókedve volt, kiabáltak egymásnak már a gépeknél is, a reggelire szólító kürt hangjára pedig elszabadult mind,