Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - ÁRGUS - Csehy Zoltán: Között
zebben bogozható ki az elemző szándéka. A posztmodem irodalomértelmezés vágyának és a közérthetőség igényének kettős szorítását vélem felfedezni Szirák Péter tanulmányában. Az értelmező azonban összességében jól érzékeli nemcsak a bemutatott pálya fordulatainak, állomásainak jelentőségét, hanem empatikus készsége révén az életmű mögöttes értékmozzanatait is képes jelezni. így világossá válik: ugyan mindenekelőtt az idő, a történelem és a múlt izgatja a prózaíró Grendel Lajost, de bizonnyal azok az áttételek a legfontosabbak teremtett világában, amelyek idősíkokat, generációkat, sorsokat vagy egyszerűen csak hétköznapi embereket fűznek össze. A grendeli próza az átmeneti létállapotokat, a köztes bizonytalanságokat, az áttűnések — a sosem éles rajzolatú átváltozások — mélységeit fogalmazzák meg a legérzékletsebben. A "már minden úgyis megtörtént" és a "még nem történt semmi", a "minden dolog ugyanaz és mégis más" érzése közötti piciny, megfoghatatlannak tűnő távolság rajza ez; vagyis a szabadság léte és nemléte közötti parányi sóhajtásé. Szirák Péter az újfajta irodalomértelmezési módszerek jegyében tesz kísérletet Grendel Lajos prózai munkásságának értékelésére. A Tegnap és Ma elnevezésű, impozánsra tervezett sorozatban (szerkesztő: Szegedy-Ma- szák Mihály) megjelent diskurzusa ha nem is mentes az egyenetlenségektől, egy magának joggal helyet igénylő beszédmód meghonosodásának újabb bizonyítéka irodalomtörténet-írásunkban. S ez érdemnek önmagában sem kevés. ár^>us _________ C SEHY ZOLTÁN Között Tőzsér Árpád. Mittelszolipszizmus (Széphalom, 1995) Tőzsér Árpád lírájának fejlődéstörténete tulajdonképpen egy mosoly születésének a története. Út a komoly, elszánt arckifejezéstől az ironikus-bölcs mosolyig. Odüsszeuszi út ez, kavaíiszi értelemben: "Mielőtt elindulsz Ithakába, válaszd hozzá a leghosszabb utat." A Tőzsér-vers furcsa növény, úgy nő, mint lift a liftaknában: önmaga születő méreteit növi tele újra meg újra... S ha széthullana? Összetartja óriás szeméremként magányának két ajka. Mittel úr meghódította a negyedik dimenziót. Ez az a titok, amiért hallgatásra, azaz elnémíttatásra ítéltetett a Közép-Európa nevű elmegyógyintézet falai között. A vers legbelsőbb természetének a titka ez, ebből a dimenzióból a világmindenség egyetemére és egyenletére látni. Tőzsér minden szót különössé, homályossá rág — előkészítve a behelyettesítésre egy égbe, csillagképek egyenleteibe. így számítható ki a lét. Mondhatnánk: ősi költői eljárás ez, kellőképp tudománytalan és — talán épp ezért megbízható. Nézzük a Tőzsér-egyenlet első X-ét, a szülőföldet! "Világpolgár vagyok, weimari" — nyilatkozta Goethe; "világpolgár vagyok, közép-európai" — parafrazál- hatnánk Goethe mondatát, s megkapnánk a tőzséri szülőföldfölfogás lényegét. A kozmopolitizmus és a lokálpatriotizmus ma már külön-külön teljesen hiteltelen; a goethei egység látszik
