Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - ÁRGUS - Csehy Zoltán: Között

árgus

az egyetlen járható útnak, melyen Tó'zsér Árpád szinte a kezdettől halad. De a közép-európaiság az ő számára, amint azt többször is kifejtette esszéiben, interjúiban, nem pusztán földrajzi, sokkal inkább irodalmi kategória. Mittel Ármin erről győzi meg az olvasót. Már a neve is a közép-európai, meglehetősen szinkretikus kultúrkö- zösségre utal. O maga pedig bátran értelmezhető Közép-Európa megtestesítőjeként, német—zsidós (őspozsonyi?) keverékként, de én a "Mittel" fogalmát mégis sokkal inkább ahhoz a Nemes Nagy Ágnes-i általános létfilozófiához kötődőnek érzem amely a magyar líra egyik csúcsteljesítményének számító Között című versben fogalmazódik meg. Tőzsér Árpád szülőföldje a "Között".

Költészetünk mélyrétegeiből is feltörnek itt bizonyos motívumok (újabb ismeretlenekként), de nem pusztán rátelepszenek a versre, hanem a struktúra mozgatórugóivá lesznek. Mint tudjuk, Tőzsér Árpád, a régi magyar irodalom kutatója. A régi szövegek felhasználása azonban az ő verseiben nemcsak sorokra, gondolatokra terjed ki, hanem például a műfajokra is. Egészen pontosan egyetlen műfajra gondolok itt, mert ez, úgy érzem központi helyet foglal el a Tőzsér-lírában: a mára, sajnos, eléggé megkövesedett, de még ma is sikerrel alkalmazható humanista szentenciáról van szó, amelynek lényege egy-egy bölcseleti tétel kifejtése, cáfolata vagy továbbfejlesztése — természetesen a költészet eszközeivel.

A további ikszeket és ipszi Ionokat Tőzsér költészetében a különböző irodalmi hatások felismerése és azonosítása jelenü.

Tőzsér szabadon mozog az irodalom teljességében, gátlástalanul használ fel idegen motívumokat, más szerzők műveit továbbírja. megtoldja, korrigálja. A legbeszédesebb példája ennek talán A pátriárka levele Szaladdin szultánhoz, mely mintegy appendixként kötődik Lessing Bölcs Náthánjá- hoz; bár ha elszakítanánk a kötelet, akkor sem veszítene a vers az erejéből. Hasonlóképpen alakul egy Capek-no- vella képverssé a papírlap havában.

De emlékeztet a Mittel-versek közvetlen, csevegő, képekben nem tobzódó nyelve Horatius episztoláinak nyelvére is. Horatius, ahogy Babits írja, úgy cseveg az olvasóval, mint egy hetilap népszerű tárcaírója, s a Mittel-történetek mesélője is hasonló stratégiát választ: kívülről nézi önmagát, s rendre úgy tesz, mintha másvalakivel esett volna meg az épp soron lévő epizód, persze egy-egy apróság miatt szinte mindig lelepleződik.

Csak Horatius az antik mérték adta lehetőségek közt mesél, Tőzsér a gazdag gondolatritmusú, retorikai stíluseszközöket mozgósító szabadvers lehetőségeit használja ki e célra. Egyébként

— a korai műveket leszámítva — Tőzsér lírájában tulajdonképpen ez a versfonna uralkodik. Ezt a formát viszont bizonyos értelemben meg is újítja: az ő szabadverse a ginsbergi ömlő soroktól a kalligrammává rendeződő szakokig terjed.

A mindig friss és nyitott szellem diadala ez a fajta írásművészet.