Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - ÁRGUS - Fűzfa Balázs: A szabadság körülírása

és ha nem találja, akkor a rész valóságok után veti magát. Ez a következetesség a szentimentális költőt egyre inkább önmaga feltárására sarkallja, és egyre közönségesebb, sőt durvább őszinteségre kényszeríti. A giccshatárral ellentétben a szentimentális költészet ma az őszinteség határát tolja egyre távolabbra.

Ebben az értelemben Utassy József inkább naiv költő, mint szentimentális. A Kálvária-éneknek pedig — szerintem — az a fő célja, hogy szerzőjét kimentse azok közül a sablonok közül, amelyek közé egyrészt bezárták, másrészt bezárkózott. (Mármint, hogy ő egy népi író. Utassy szerintem eddig is inkább népköltészetet szerző költő volt.) A Kálvária-ének mindenesetre pontosságra törekszik, őszintesége pedig nem vallomásos és váteszi, hanem tárgyszerű őszinteség. Utassy persze megpróbálja megmenteni korábbi, romantikusabb énjét is, ennek jele maga a cím, amely mégiscsak krisztusi szenvedéstörténetnek állítja be önnön hajdani betegségét, de legalábbis pokoljárásnak. A tárgyszerű pontosság menti a menthetőt: az őrült bolyongásának részletes leírása önironikussá teszi a költeményt, ezáltal bölcsebbé. A krisztusi utalásokat legalább idézőjelbe teszi, Krisztus helyett Don Quijotét csinál magából.

Mindamellett a Kálvária-ének védtelen könyv. Bárhol támadható. A szövegben nincs eldolgozva még a zabolátlan régi Utassy és a pontosabb új. Ez a vers nincs befejezve. És be kéne fejezni, mert kevés ilyen erős téma akad egy-egy író életében.

FŰZFA BALÁZS

A szabadság körülírása

Szirák Péter: Grendel ImJos (Kalligram Kiadó, 1995)

Grendel Lajos a magyar próza ezer- kilcncszáznyolcvan körüli fordulatának és megújulásának egyik fonnátu- mos alkotója. S ezzel egy időben úgy "kisebbségi író", hogy munkásságát, í- rásművészetét a kisebbségi lét abszurditásából fakadó komplexus nem nyomasztja. Nem terhelik azok a kötelezőnek vélt meghatározottságok, amelyek óhatatlanul veszélyeztetnék a létrejött mű esztétikumát — bár Szirák Péter így is több helyen utal a grendeli didaxis jelenlétére és veszélyeire.

Grendel elsősorban modem magyar írónak vallja magát, s ezt az identitást igyekszik autonóm művészetté tágítani. Időben-térben bolyongó hősei, elmosódó rajzolatú házai, utcái, arcai, újszerű szövegkezelése, a szöveghez mint független létezőhöz való viszonyulása, önkeresése, a bizonyosság lehetőségeinek faggatása — mind ezt a modernséget erősítik. A történet elveszítése fölött érzett fájdalom (ön)iro- nikusan átjárja ugyan műveit, de ama másik, posztmodern létértelmezési mód kidolgozottsága még nem mondható teljesnek.

Szirák Péter kifogásai főképpen a nem egységes szövegvilágra vonatkoznak, a stiláris botlásokra éppúgy, mint a szerkesztés hibáira. A monográfus é- les szemmel fedez fel ilyen példákat — módszeréhez hozzátartozik a hosszabb idézetek gyakori szövegbe emelése; az interpretáció így olykor szinte mesé- lősen egyszerű lesz, míg másutt nehe-