Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Mészáros András: Fenomenológia vagy metafizika

Fenomenológia vagy metafizika felbomlását felfoghatjuk és leírhatjuk játszmák mintájára, a bensőségesség és a szerelem időcsapdája túl vannak a játszmaelmélet fogalmi keretein.

Ezzel lügg össze a játék harmadik mozzanata, a játék közössége. Itt nemcsak arról van szó, hogy a játék emberek együttműködésén alapul, hanem főként arról, hogy ha valaki maga játszik is, az általánosan is játéknak minősül. Létezik "egyetértés" a játék alap ján. Ebből a szempontból a szerelem aszocialis jelenség, mert kizárólagosan párkapcsolat. Habár a titkokra épülő taktikák behálózták a modem társadalmakat, ezeket nem vethetjük össze a szerelem mélyén meghúzódó titokkal. És itt nem valamiféle metafizikai titokra, hanem a szerelmesek kommunikációs módozataira gondolok. Arról nem is beszélve, hogy a játék mára az aktív vagy passzív résztvevők tömegszórakozásává vált, a nézőközönség élvezete a szerelmesek esetében azonban — legszelídebb formájában is — tragikomédia.

A negyedik mozzanat: a játékszabályok. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a játék szabályokkal kezdődik. A szerelemben ez éppen megfordítva érvényes: ott. ahol a párkapcsolatot szabályok kezdik alakítani, véget ér a szerelem hatalma, és elkezdődik a rendezett polgári élet. A játékos zsenialitása a szabályok kihasználásával individualizálódik; a szerető nem ismer szabályokat, "csak" beleéli magát a másik individualitásába. A játék ezért kiemeli az egyéniséget, a szerelemben pedig elveszítjük saját arcunkat. Meglepő, de érvényes összefüggés: a szerelem elképzelhetetlen a halál nélkül. A munka, a játék és a hatalom megszilárdítja az emberi életet keretező rendszert; a szerelem és a halál ismételten az elrendezetlenséggel, a káosszal azonos nemlét tátongó torkát mutatja felénk.

A játék tárgya (mint ötödik mozzanat) csak a szerelem két pólusán, a puszta szexualitásban és az átszellemült viszonyban jelenik meg. Sade márki semmisnek tekintette a közösülő partnert, aki nélkül ugyan nehezen képzelhető el az aktus, de aki nem kell, hogy érdekeljen mint személy, sőt akit bizonyos esetekben természeti tárggyal is helyettesíthetünk. Az átszellemült viszonyban pedig a másik ember csak az elvonatkoztatás folyamatát beindító valaki, akit a szeretet megtartása érdekében jobb is felcserélni ideaüzált képmásával mint a további viszonyulás tárgyával.

Ezen a két póluson még lehetséges a szerelem szubjektumának a megkettőződése — az a megkettőződés, amely előfeltétele annak, hogy a játékos szerepét magunkra vállaljuk. Önmagunk kívülállóként való szemlélése, az önkontroll, valamint a "valóság" és a játék közti határvonal szemmel tartása a játékos, a manipulátor, a voyeur magatartása, de sohasem a szerelmesé. Abban a pillanatban, amikor megszűnők átadni magam a másiknak, és amikor szerepet kezdek játszani, el kell fogadnom azt a szabályrendszert, amely objektivált formájában jelzi megkettőzöttségemet.

Az egyes egzisztenciálék sokszínűsége, sőt kölcsönös ellentéte igazolja Fink állítását a véges emberi élet teljességéről. Epikuroszról és az epikuroszi életfilozófiáról megrajzolt képe ezért nem az idő extenzitására (amely extenzitás a legelterjedtebb materializmusfelfogásokra annyira jellemző), hanem a pillanat intenzitására épít. A valós pillanat ugyanis nem valamiféle megnyirbált dimenzió, hanem az ember rejtett lehetőségeinek kimeríthetetlen tárháza. Az örökkévalóhoz