Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Laczkóné Erdélyi Margit: Pistiségünk, avagy drámai önképünk Örkény István Pisti a vérzivatarban című művében

Az élet gyakorta kiprovokálja a kérdések feltételes módját. Mi lett volna, ha a hatalmi cenzúra nem tiltja be a dráma előadását? Mi lett volna, ha zöld utat kapnak adaptálásához a film- és színházrendezők? Mi lett volna, ha Latinovits Zoltán mégis eljátssza a neki szánt Fő-Pistit, hiszen a tervezett szereplistán ott volt a neve." S mi lett volna, ha Pisti is meghódítja a világ színpadait, mint Tót és Orbánné? Úgy véljük, Örkény világirodalmi jelentősége jórészt adott már az imént említett drámákkal s az Egypercesekkel is, egy hitelesebb portréba azonban mindenképpen beletartozik a Pisti a vérzivatarban című dráma ismerete.

Alig akad Örkény-tanulmány a magyar szakirodalomban, amely ne említené ennek a drámának az analóg jellegét Madách Imre Az ember tragédiája című művével. A dráma természetesen rászolgált a konfrontációra, hiszen valóban lényeges összefüggések mutathatók ki a két mű között, amiért is a Pistii sokan egyenesen a huszadik századi Tragédiának nevezik, s nem véletlenül vállalta maga a szerző is ezt a minősítést: "Madách szellemének hódolva próbáltam az ő kronologikus részekre bontott drámai szerkezetét erőmhöz képest követni, s egy évszázaddal későbbi látásmóddal "újraélni".' Mi magunk az alkotás többsíkú értékei okán vállalkozunk arra, hoy megkeressük a drámában az ezredvégi önképünk jellemző vonásait.

Az Örkény-drámának a Madách-művel való összehasonlítása különösképpen irodalompedagógiai szempontból látszik számunkra érdekesnek. S bár igazat adunk Réz Pálnak — "Ha szabad szemináriumi ülést tartanánk egy Örkény- drámáról vagy novelláról: mindenki mást hüvelyezve ki belőle.' — ez az irodalmi aspektus bizonyos fokig lényegi látásra és összefogottságra szólít fel bennünket: a Pisti a vérzivatarban annak az emberi leleményességnek a dicsérete, amelyet az egészséges életösztön a legkilátástalanabb eszkimó-világban vagy az atomrobbanás utáni csendben is diktálni képes majd. Csak még a Tragédia színeiben hosszú évszázadok eszméi jelennek meg, addig Örkény darabjában egy fél évszázadnyi történelem stációi (az 1945-ös év, a 45 előtti és utáni évek eseményei, a személyi kultusz ideje, a koncepciós perek, 1956-os események) ágyazódnak be a jelen időbe. Ezek a történések tettekbe, viselkedésmintákba, magatartásformákba épülnek be, látszatra elnagyolt, állalánosan megrajzolt figurák tetteibe, replikáiba. Ebből következően még inkább érezzük egy időközeli, korabeli/korunkbeli társadalom képének hitelességét, s még inkább applikálható a mű eszmei-tartalmi arzenálja a nemcsak magyar, hanem a kelet-közép-európai viszonyokra is.

A Madách-művel való konfrontációt a főalakok összehasonlításával folytatjuk. Igazából látszólagos az analógia Ádám és Pisti között, mert Adám figurája minden újabb drámai hí lyzetben, minden újabb színben ugyanaz marad, nagyrészt ugyanazt az. eszmeiséget képviseli (tulajdonképpen a progresszív gondolkodóé) minden korban. Pisti alakja sokrétűbb: egy ember négy változata szerkesztődik bele a figurába, sőt a négy változat különböző változatai is drámaelméletileg érvényes életet élnek, drámailag élő viszonyokat, viszonyváltozásokat hoznak létre.

Pistiségünk, avagy drámai önképünk...