Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - Laczkóné Erdélyi Margit: Pistiségünk, avagy drámai önképünk Örkény István Pisti a vérzivatarban című művében
A szereplők listáján elsőként Pisti jelenik meg (az író rövid kommentárjával) így: Pistipistipistipistipistipistipistipistipistipistipistipisti; majd a Tevékeny Pisti, a Félszeg Pisti, a Kiméri Pisti következik, azaz a Fő-Pisti néhány előnyös, illetve nem előnyös jellemvonása. Ezután következnek néhányan azok közül, akik megzavarták Pisti békességét, illetve épp ellenkezőleg, jó hatással volta rá: a Papa, a Mama, a Szőke Lány, Rizi, a Kislány, a Kisfiú, egy férfi, még egy férfi és két fiatal nő. Néhányan Freud alapján, többen Karinthy Barrabása. révén tanultuk meg a tömegpszichózis traumatikus jegyeit. A jelenség művészi kivitelezése azonban sem Madáchnál, sem Örkénynél nem hiányzik. Bármire vált át a történelem és társadalom színtere, a kiélezett helyzetekben a tömegre mindig ugyanazok a patológiai jegyek jellemzőek, mégpedig a tájékozatlanság, az elvtelenség s az agresszió, amely mögött ott van a gyilkolási és önvesztési hajlam. A tömeg Adámot is, Pistit is hol támogatja, hol támadja: az éppen soros élet-anyagbeli frusztrációs állapot vagy a dráma belső világa által diktált viszonyulási módozatok szerint. A "majdnem-tömeg" alakjai közül néhányat beépít Örkény a dráma inherens világába. Ilyen a Papa, a Mama, a Szőke Lány és Rizi figurája, akik közül a Szőke Lány asszociatíve Madách Évájához kötődik, annak ellenére, hogy kevésbé markánsan megrajzolt figura, mint Madáché, de mindvégig Pistihez tartozó lény. Rizi ebben a tekintetben heterogén szerepű, ti. időnként Évaként is találkozunk vele; más drámai helyzetben, a jósnő szerepében a luciferi szellemiség hordozója; egyebütt a kisember képviselője, egyvalaki a tömegből. A Papa és a Mama alakja elsősorban a Fő-Pisti alakjához, pontosabban a pistiség ideáljához kapcsolódik (jellemzően mindig pozitívan). Az egyéb figurák epizódszereplők kívül állnak az immanens viszonyulás lehetőségein, nagyrészt a tömeg hangadói. Ádám és Pisti történelmi válaszutak, társadalmi-politikai keresztutak döntéshelyzeteit képviselik, de más-más térben, más-más időben. Ádám tragédiája konkrétabb, realisztikusabb, Pisti tragédiája elvontabb. S paradox módon Örkény alakjainak és műkonstrukciójának a megfogalmazása annak ellenére is általánosabb, hogy írónk az időközeli valóság tényeiből építkezik. Az említettekből adódó sorozatnyi ellentmondást a groteszk ábrázolás oldja fel és oldja meg. Műfajilag a Pisti a vérzivatarbanl Bécsy Tamás a kétszintes drámák közé sorolja, a művészi értékeit figyelembe véve pedig Az ember tragédiája, a Bánk bán, a Csongor és Tünde mellett említi, mégpedig úgy, mint "a negyedik magyar dráma-remekművet"*. Ugyanő egyebütt a dráma két világszintjének antinómiáját egyfelől a valóságos életfolyamatokból kiemelt, történelemmé kristályosítható cselekvések, viselkedések és magatartások, másfelől a mindennapi élet cselekvéseinek, viselkedéseinek és magatartásainak szembeállításában látja. Balassa Péter a Pistii pre-tragédiának, létgroteszknek, vallomásos passiónak, hiánv-passiónak nevezi, szerinte a "műben nincs haladás és fejlődés (...), hanem körüljárás van, köröző mozgás, mert a történelem valósága mindig éppen az ő (azaz Pisti) valóságát (létezését) vetéli el” . Laczkóné Erdélyi Margit
