Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - Stanislaw Bieniasz: A szobor
hogy bekebelezze a magángazdaságokat, mert egy éve: 44 évvel a háború után, végre vége lett a háborús időknek. Elment egészen a/, erdőig, majd visszafordult. Nem volt éhes, de azért megette az ebédet, amelyet Brandtné hozott neki. A rokonok hívták, hogy töltse velük az ünnepeket, de nem fogadta el a meghívást. Az ablaknál ült, míg egészen be nem sötétedett, a feljövő hold fényében a kertet nézte,a fák és bolygók imbolygó körvonalait. Hallgatta, amint a templomtorony órája nyikorgó hangon üti a negyed- és egész órákat. Csak éjfélkor ment ki az istállóba. Befogta a lovat a könnyű "léderes” kocsiba a melléhez nyúlt, még egyszer megnézte, ott lóg-e a nyakában a Czes- tochowai Szűzanyát ábrázoló medál, aztán útnak indult. Lassan hajtott, hagyta, hogy a ló saját ritmusában halad jon. Nem szerette nógatni az állatokat: minden teremtménynek, minden dolognak megvan a maga természete, és nem szabad ennek áthágására kényszeríteni. A ló mindig olyankor hú/ott lassan, amikor fáradt volt, és tudta, hogy a munka vége még messze van. De amikor érezte, hogy közel a hazatérés ide je, maga gyorsította meg lépteit. Hacsak nem volt annyira kimerült, hogy még az istálló és az abrak gondolata sem adott neki erőt. Ilyen esetben aztán végképp nem illett őt nógatni. A ló érezte, mi a teendője. Ezen gondolkodott, miközben a ló szép lassan húzta a szekeret a tölgy- fasor felé, amelyben a/ ő paraszt ősei kapzsiságból és a betolakodók elleni gyűlölettől ha jtva, lemészárolták a moszkvai hadjáratból vesztesen hazafelé vánszorgó napóleoni csapatok egyik maradék egységét. Attól kezdve ezt a/ utat egyre ritkábban használták az emberek, mert furcsa és veszélyes dolgok fordultak elő arrafelé: a lovaskocsik maguktól kezdtek el rohanni, és többször is előfordult, hogy a lovat halálra hajszolták. Máskor meg két ló sem tudott egy üres szekeret elhúzni, mintha valamilyen láthatatlan erő tartotta volna vissza. De még az is megtörtént, hogy amikor egyszer egy plébános megunva a babonát elment, hogy beszentelje a rejtélyes helyet, valamilyen erő kiverte kezéből a szenteltvízhintőt, a plébános pedig a rémülettől sápadtan futott vissza a plébániára. A vasúti átjáró előtti gazban valami mocorgott. Maks nem volt biztos benne, hogy valami kóbor kutya-e az vagy esetleg a Gonosz, akivel ő szembe akart szállni, s aki megtudván az ő szándékát, lassan elkezdett cselekedni. Elfordította tekintetét, nem akart találkozni azzal a vad pillantással, amelyre még gyerekkorából emlékezett, amikor is annak a szobának az ablakán, ahol aludt, benézett Brachaczek, a vasutas, aki meggyilkolt, megerőszakolt és kirabolt az országúton legalább három magányosan utazó nőt, mire a rendőrség a nyomára akadt. Szexuális alapú pszichés zavarok — ezt illák akkor az opolei újságok, de még a "Breslauer Nachrichten" is, Staiiisfaw Bjeniasz
