Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

Karesz lebukdácsol az úton, még mindig álmos, de közben eszi a cse-resznyét. A lenti parasztpince oldalán hatalmas fügebokor. Kareszt is meghökkentik a méretes levelek.

Bekopog az ajtaján. Aztán veri a kopogtatóval.

— Ki vagy? — kérdi bentről Bódogh.

— Karesz.

— Jöjjön beljebb. De a fejére vigyázzon.

Betaszítja a nehéz tölgyajtót, belép a sötétbe, s máris hanyatt esik, akkorát koppan homlokán a szemöldökfa.

Tóni, a vénséges vénember guggol mellé, szajába tölt egy kevés pálinkát, s egy kés hideg vasát nyomja a liú homlokán növekvő dudorra.

— Fiatalember, fiatalember! — dünnyög.

— Fenn a Nap, és még nem dolgoznak! — kiabál dühében Karesz.

— Tíz felé érkezik az anyag ül fel Bódogh.

— Az emberek meg addig szétszélednek.

Ne morgolódjon. Nem mennek azok sehova, ha vittem ezt nekik — mutatja föl a demizsont Bódogh.

—- Akkor lesz építkezés? — kérdi a szalonnázó Tóni.

— Miért ne lenne? — felesel a fiú.

— Fs olyan lesz a ház, ami idevaló?

— Olyan, öreg, olyan — nyugtatja Bódogh, és elvesz az asztalról egy falatot.

— Csak tessék. Jut is, marad is — mutat késsel az ételre az öreg.

— Köszönöm, még korán van — mondja Bódogh, s magára húzza a ruháját, felemeli a demizsont, és indul az építkezéshez.

— Ül|ék le! — hú/./a közelebb a fiúhoz a/ öreg a széket.

— Jó étvágyat!

— Köszönöm. Tartson velem!

— Már cseresznyéztem, pálinkát ittam, megárt?!

— Egyen egy zöld fügét, az megfogja a hasát. Aztán meg szalonnázzon!

Tóni kiballag, behoz egy apró fügét, borral mossa le, és a tiú előtti

vágódeszkára teszi:

— Ne rágja össze, egészben nyelje le! Úgy a/ orvosság.- Ez megvolt — nyeli le a fiú, és máris szel a kenyérből, vág a szalonnából.

— Egy kicsit avas, de én így szeretem — mondja az öreg. — Meg ilyenkorra már egyébként is avasnak kell lenni a disznómaradéknak. A zsír is megavasodik.

— Nem elég hideg a pincéje?

Géczi János