Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

Géczi János

— Akkor öld meg — mutat Ila a mennyezetről leereszkedő borsónyi állatra.

Karesz összecsapja a tenyerét, majd szétnyitja: benne a szétkenődött ízeltlábú.

— Gyerekkoromtól gyűjtöttem a pókokat. A budiban, mert tudod, falun nevelkedtem...

— Falusi vagy?

— ... A faluban, ahol éltem, senki sem bántotta a pókokat. Állítólag szerencsét hoznak. így aztán a padlástól a pajtáig, a buditól a kamráig minden tele volt pókhálóval meg pókokkal.

— Bódogh, az építésvezető azt mondta, kitakaríttatott.

— Olyan is — mérgelődik az asszony, végighúzza az ujját az apró ablak párkányán, majd fölmutatja. — Itt még mosdani sem lehet!

— Ott a lavór. Meg a kanna.

— Később se lesz víz?

— Csak ha találnak a kútfúrók.

— Kész. Lehet lefeküdni. Fáradt vagyok — és Ila vetkőzni kezd. Karesz téblábol, ki akar menni, Ila elneveti magát.

— Nem láttál még nőt mosdani?

— Nem voltam elég figyelmes — és Karesz kimegy. Áll a tölgyfa alatt, messziről csillog a Balaton, s néhány szőlősgazda házának ablaka. A parti úton tömött sorban húznak a gépkocsik. Különben nyugodt és fülledt az éjszaka. A megroskadt tűz maradék parazsa mellett csöndesen iddogáló, illetve elszenderült, kabáton fekvő emberek.

— Bejöhetsz — kiált Ila. Karesz nyugodtan nézi végig a lepedővel betakarózott asszonyt: minden idoma látszik. — Most én csukom be a szemem.

Karesz levetkőzik, mosdik, Ila nézi.

— Miért nem fordulsz el? — kérdi a fiú.

— Hogy lássam, zavarba jössz-e!

— Nem hiszem.

— Mindig meztelenül alszol?

— Igen.

— Én is.

— Akkor jó éjszakát! — mászik fel a fiú a/ ágyra, és elfújja a gá/.lámpát.

— Lecsavartad a gázt?

— En sem szeretnék felrobbanni.

— A házért nem kár.

— Azért nem.