Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

Tölgyek könyve

— Rendben. Csak vigyázz magadra.

— Ti mentek valamerre?

— Sok a munkám.

— Na ja.

— Ki kell hozni ezeket az embereket.

— Van értelme?

— Pénz, pénz, pénz.

— De minek?

— Hogy legyen.

*

Kora délelőtt. Karesz kocsija csomagtartójára szereli két szörfdeszkáját, a vitorlarudakat. A vásznat és sportszatyrát behajítja a csomagtartóba, amikor megérkezik Ila, az az asszony, aki főzni fog a munkásokra. De cseppet sem hasonlít háziasszonyra, alig harmincas, ruganyos csípőjű- mellű, aranyszőke, alig sminkelt nő.

— Szervusz. Ila vagyok. Mehetünk? — simítja meg Karesz hátát.

— Felőlem.

— Hova szálljak?

— Előre, ha nem fél.

— Az anyósülésre?

— Oda.

— Hogy vezetsz?

— Majd meglátja.

— Tegezz, te kölyök!

— Oké.

— Tudsz angolul?

— Persze.

— Én nem.

— Kár. Pedig beszélgethettünk volna angolul.

— De Londonban voltam.

— En meg nem.

*

A ház majdnem romos század eleji pince-présház, megroggyant tetővel, hiányos cserépzettel, nedves falakkal, vastag ajtókkal, alacsony fagerendás mennyezettel. A présházban emeletes ágy: a szivacsok penészesek, ezeken veti most az ágyat Ila.

— Hát ez ocsmány — állapítja meg Ila. — Hol alszol?

— Mindegy. Talán fenn.

— Nem félsz a pókoktól?

— Miért félnék?