Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

— Most még nem.

— Nem? — jajdul az anya.

— Majd fog. Ha érzi, hogy az övé — veri a hamut a kőre az apa.

— Ott legyek egész nyáron?

— Ahogy akarod. A pénz a nyaralóra való. De ha mást csinálsz vele, te tudod. Ez az utolsó nyarad. Én azt is megértem.

— Melyik nyaraló?

— A palóznoki. Az jó helyen van. Csak távol a víztől.

— Éppen egy egyetemistának való! — mondja az anya.

— Mitől vagy abban biztos, hogy fölvesznek?

— Mert pont jogásznak teremtődtél — szögezi le Béla úr.

— Jó — nyugszik meg a fiú. — És ha nem vesznek fel?-— Olyan nincs! — csap az asztalra az öreg.

— Tehát menjek Palóznokra, építkezni.

— Szörfözni. Csak felügyelni kell. Ott az építésvezető.

— Akkor minek legyek ott?

— Mert a te pénzed úszik el, ha nem vigyázol rá.

— Olyan lehet a ház, amilyet akarok?

— Olyannak terveztettem. Legényszállásnak.

— Te is ott akarsz majd lenni? — kérdi Nóra.

— Azt azért nem.

— Akkor jó. — szemtelenkedik Karcsi.

— Elmégy?

— Reggel.

— Van itt valaki, akit el kell vinned.

— Kit?

— Ő főz a munkásoknak. Hogy ne kóboroljanak összevissza.

— írj majd! — áll föl Nóra. — Én álmos vagyok. Megyek lefeküdni

és először a fiát, majd a férjét csókolja meg, s megsimogatva a komondort, eltűnik a hallban.

— Papa, ki az a nő?

— Te, ha papázol, nyakon csaplak. Ne véníts!

— Béla! Ki az a nő?

— Majd megismered.

— Értem.

— Dehogy érted. Hiszen szűz vagy.

— Honnan tudod'.'

— Én mindenkiről mindent tudok. De ideje lenne már fériivá válnod.

— Szeretném magam eldönteni.

Géczi János