Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

— Ne legyen olyan szemérmetlen! — dobja a kövekre a másik asszony az úszóhólyagot, belelép a tűsarkú cipőjébe, és rátalpal a hólyagra. A hólyag sziszegve lappad le. — Ha ez nem szemérmetlen, akkor mi más az? — kíváncsiskodik Márton.

— Például ha föltúrjuk a kamrát. Hátha van belőle! Karesz egyedül azt issza meg.

— Van ízlése! — konstatálja az adjunktus.

— Maga mondta! — állapítja meg Nóra. — Felveszik? — lesz hirtelen izgatott.

— Amíg engem lát... — vonszolja magával az asszonyt Márton, s aprót legyint Nóra felé.

— Besegített neki? — kérdezősködik a férfitől a teltgalamb asszonyka.

— Vág az esze, mint a beretva. Az apjára ütött.

— Besegített vagy nem?

— Elárulom, ha cserében kapok valamit.

— Nem csereberélek. Mondja meg, aztán majd meglátom, mit érdemel.

— Előnytelen alku.

— Nem alku. Kíváncsi vagyok.

— Nem. Nem kellett segíteni. Okos a fickó.

— Szóval nem akarja megmondani.

— Megmondtam.

— Nem buktatom le.

— Nem is lehetne. Van neki tehetsége. Magától is fölveszik.

— Tőlem ugyan nem. Inkább magától.

És eltűnnek a terasz üvegfala mögött.

*

Az ünnep utáni edényromok, maradékhalmok között Béla úr, Nóra és Karesz üldögél a hajnali teraszon. Fáradtak, Béla úr szivarozik, Nóra iszik, Karesz üres arccal bámulja apját, anyját, ezt a két össze nem tartozó embert.

— Tessék — csap le Béla úr egy kulcsot és két betétkönyvet az asztalra.

— Mi ez? — értetlenkedik Karesz.

— Meglepetés! — szívélyeskedik Nóra.

— Ez a kulcs — emeli fel Béla úr a kulcsot — az új nyaraló kulcsa. A ház a neveden van. Rom. Ez a pénz arra elég, hogy fölépíthessed, egyébként már mindent megszerveztem.

— Csak felügyelned kell a munkásokra. Végül is a te házad lesz.

— Megint a hátam mögött döntöttetek.

— Mondtam, hogy meglepetés — dörgöli Nóra a szemét. — Nem öiülsz?

Tölgyek könyve